Podani György
TV-DX vételi eredményei
Podani
György, 1955-ös születésű, szarvasi tv-amatőrt csupán 2009-óta ismerem "közelebbről" is,
de a rendkívüli-, s a kiemelt figyelmet és elismerést érdemlő távolsági
tv-vételei, és az ún. TV-DX vételi sikerei mindenképpen indokolják, hogy az
elért vételi eredményeivel megismertessem a "szélesebb" érdeklődők táborát is.
Podani György ("podapu" nick név alatt regisztrálva) 2009. novembere óta aktív résztvevője a Magyar (Sat) TV-DX Klub
internetes Fórumának is, és a "napjainkban" elért "hagyományos" földfelszíni-,
valamint a DVB-T rendszerű hazai-, továbbá a környező országokból történt tv-vételi eredményeit,
információit rendszeresen megosztja a Klub
Fórumának olvasóival is.
Podani György a tv-amatőrködés látványos hobbiját a Szarvas közelében lévő,
Kardos településen kezdte meg még 1973-ban, és folytatta a Szarvasra 1984-ben történő beköltözése
után is. A vételeihez használt antennarendszere magas elemszámú, s csoportos
elrendezésű, Yagi típusú antennákból áll, valamint jó hatásfokú antennaerősítőket is
használ egyes vételeihez.
Podani György tv-vételi
eredményeinek bemutatása során olyan rendezési elvet-, közlési sorrendet próbálok
követni, mely szerint, először a magyarországi-, majd a környező-országokbeli-, s
végül (növekvő vételi távolságok figyelembe vételével) a nagytávolságú, az ún. TV-DX vételek során elért országok televízió
programjainak vételét ismertetném úgy, hogy az "arab-világ"-ból származó vételi
eredményeit egy külön tömbben ismertetném, s az e vételek során rögzített
monoszkóp-, és elektronikus tesztábrák fotóit, illetve az egyes tv-vétekért
kapott, ún. vétel-visszaigazoló QSL lapokat is
ismertetném az írás olvasóival.
Podani György antenna rendszere, QTH-ja
Magyarországi
Televíziók (MTV, RTL Klub, TV 2, városi tv-k) vétele:
A magyarországi televíziók vétele természetesen nem tartozik a vételi
különlegességek közé, de célszerű ezt is, és az elmúlt évtizedekben történt
változásait is bemutatni az egységes vételi eredményeinek ismertetése körében.
Annál is inkább, hisz az MTV országos
gerinchálózati adóinak vétele mellett, a média piac privatizációjának
köszönhetően az RTL KLUB és a
TV 2 országos földi főadóit is sikerült
befognia, mind amellett, hogy számos helyi, városi tv-adó vételével, azok által
kisugározott tesztábrák vételével is
büszkélkedhet. Ezekből is, egy csokorra valót bemutatnék, megőrizve az "utókor
számára" ezen mini adók által használt tesztábrák fotóit is, hisz napjainkban
ezeket általában már nem használják ezek a városi mini adók sem.
Magyar Televízió - (MTV) vétele:
Podani György a Magyar Televízió 1. és 2. közszolgálati programjait lényegében a
teljes országos gerincadói hálózat állomásairól eredményesen vette. A két
(akkoriban még SECAM rendszerű)
közszolgálati program az 1970-es évek elejétől kezdte el használni a Philips
fejlesztésű, PM5544 típusú, elektronikus tesztábrát, MTV-1 BUDAPEST, ill.
MTV-2 BUDAPEST felirattal. Itt kívánom megjegyezni, hogy az MTV 2
programja az 1970-es évek legelején még csak Budapestről volt vehető, az
országos sugárzási adóhálózata csak fokozatosan került kiépítésre. E Philips
tesztábrák lényegében 2009 év közepéig voltak használatban, bár az utóbbi
években már csak MTV BUDAPEST felirattal sugározták, így célszerű
megőrizni Gyuri vételi fotóin keresztül is az elmúlt évtizedekben használt MTV
tesztábrák képeit is.
MTV-1 BUDAPEST PM5544 etc-je |
MTV-1 BUDAPEST PM5544 etc-je |
Az 1980-as évek elejére
"lejárt" az Európa szerte a nagyhírű-, és nagysikerű monoszkóp ábrák kora, s több
ország készített, fejlesztett ki saját, színes elektronikus tesztábrákat,
jelgenerátor-ábrákat. Ennek a
fejlesztési korszaknak része a magyar HTV TR 0782 típusú elektronikus
tesztábra is, melyet az MTV adóhálózatán keresztül MT-1, illetve a Podani
György vételi fotóin keresztül is itt bemutatandó, MTV-BUD felirattal
sugározták az 1980-as évek elején, közepén. Addig amíg Magyarországon
méltatlanul rövid pályafutású volt e tesztábrának a használata, kisugárzása,
addig a volt európai KGST országokban hosszú ideig, és szelés körben használták,
pld. Romániában: TELEVIZIUNEA ROMÁNA, TV CLUJ, az NDK-ban DFF1, DDR F1,
DDR F2, Lengyelországban a regionális stúdióknál: GDANSK,
KRAKOW, LÓDZ, POZNAN, TVP, stb. feliratokkal, de
használta a Szovjetúnió is: ЦТ (CT) felirattal. Ami viszont még
ennél is
érdekesebb, a HTV TR 0782 típusú tesztábra rövid ideig tartó sugárzása után a
Szovjet Televízió (TSS) egy "saját fejlesztésű", máig igen széles körben
(még a műholdas program sugárzás során is)
használt színes elektronikus tesztábrával jelentkezett, amely az UEIT (ЦT
0167)
típus megjelölés kapta, amely azonban "kísértetiesen" hasonlít a magyar HTV típusú
tesztábrára.
Miközben a Magyar televízió lényegében "hűtlen lett" a magyar fejlesztésű,
kitűnő paraméterekkel rendelkező HTV tesztábrához, s kizárólagosan csak a PM5544
típusú tesztábrát használta 2009 év közepéig, ekkor viszont az új óbudai bérelt
stúdióiba történt átköltözés után a FuBK típusú,
WWW.MTV.HU futófeliratos (PAL rendszerű) tesztábra használatára tértek át. Podani György
mind két tesztábráról készített fotókat, így azokat beemelem ide:
MTV-BUD HTV TR 0782 tip. etc-je |
M1 - MTV.HU FuBK etc-je |
Az MTV által használt közszolgálati tesztábrák körében - Gyuri által rögzített fotók alapján - még két különlegességre hívom fel figyelmet. Az egyik egy hibás megjelenésű, SECAM rendszerű, PM5544 típusú tesztábrára, amelyben az egyes színek (piros és kék alapszínek, valamint ennek különböző színkombinációi, "keverékei") fordított, azaz negatív tónusokban jelentek meg, míg a fekete és fehér színeknél ez a jelenség nem volt megfigyelhető. Míg a másik ilyen-, az ismert, a szokványostól eltérő, fekete-fehér, KABHEGY TV-1 feliratú "háló" tesztábrát, a tőle 210 km-re lévő kabhegyi gerincadóról sikerült elcsípni-e, melyet az adó valószínűsíthetően, egy helyi javítási munkát követő tesztadás során sugározhatott ki az adó. De adta ezt a fekete-fehér típusú etc.-t az E.26. csatornán Tokaj is, TOKAJ TV-2 felirattal.
|
KABHEGY TV-1 (MTV-1) etc-je (R.12.) |
Országos kereskedelmi
televíziók - (TV2 és RTL Klub) vétele:
A rádió és televízió műsorszórás privatizációja (koncessziós szerződések
megkötése) után megalakult (PAL rendszerű) országos kereskedelmi televíziók, az RTL KLUB
és a TV2 az országos hálózatában egységes feliratozású tesztábrákat
sugározott. Amíg az RTL KLUB az RTL KLUB BUDAPEST feliratú, dátum- és óra
kijelzéssel ellátott változatú, PM5534 típusú elektronikus tesztábrát
sugározott, addig a TV2 tv-társaság országos adóhálózatán a BUDAPEST TV2
feliratú, ún. FuBK típusú elektronikus tesztábrát adták. Podani György
azonban szerencsés volt egy olyan körülmény "elcsípésében", amikor a
tőle 150 km-re lévő tokai TV2
adója a TOKAJ TV2 felirattal adta a FuBK típusú elektronikus tesztábrát.
RTL KLUB BUDAPEST PM tip. etc-je |
TV2 (TOKAJ) FuBK tip. etc-je |
Budapesti helyi adók
vétele:
Podani György sikeres volt még a budapesti, helyi adók vételével is, hisz
sikeresen vett 2 db., ideiglenesen működő tv-programok is. Addig amíg az X-TV
az 1999. év legelején történt megszűnéséig néhány hónapig üzemszerűen működött,
addig az Első Közép- és Kelet-európai Együttműködési Alapítvány által
létrehozott Alfa TV a sokévi előkészítő munka, és némi teszt-adás után
végül is megszűnt, s annak budapesti frekvenciáján indult meg később a
Viasat 3 magyarországi földfelszíni program sugárzása.
Alfa TV Budapest (megszűnt) E.31. |
X TV Budapest (megszűnt: 1998) E.48. |
Városi, helyi
közszolgálati adók vétele:
Podani György az országos közszolgálati- és kereskedelmi programok
adóhálózatának vételén túl, igen nagy számban vette az egyes városi, helyi
televíziók programjait is, amelyek közül többnek tesztábráját, beállító ábráját
is sikerült rögzítenie, ebből mutatok be az alábbiakban egy csokorra valót.
Tekintettel ezeknek a városi televízióknak az igen kis teljesítményére-,
valamint az esetenként jelentős vételi távolságára-, figyelemre méltó
teljesítmény azok eredményes vétele. Az egyes városi televíziók az elmúlt évek,
évtizedek alatt akár meg is szűntek, így nem biztos, hogy mindegyik bemutatott
városi program jelenleg is vehető lenne! Külön érdekesség a hódmezővásárhelyi
Vásárhely TV
esete is, amely a helyi frekvencia használati jogosultság megszerzése
időpontjában önálló műsorkészítési feltételekkel még nem rendelkezett, így a
műholdról "levett" Duna TV műsorát sugározták ki 1990 körül. Így ebből az időszakból
való az alábbiakban bemutatandó, Podani György által fotózott DUNA TV, és
ANTENNA HUNGARIA58 feliratú PM5544 típusú tesztábrák is. Egyébként
tesztábrával itt bemutatott kiskunfélegyházi, Kiskun TV E.52. csatornán kb. 2 éve már megszűnt, s
Dél TV néven indult új program az E.50 csatornán. A tesztábrával bemutatott
városi tv-k mellet, még jó egynéhányat eredményesen vesz Gyuri, de mivel ezekről
tesztábrával nem rendelkezik, így azok bemutatására jelenleg nem került sor.
Gyöngyös VTV (E.27. csat.) |
Hódmezővásárhely V. TV (E.34.) |
Vásárhelyi TV - Duna TV 1990 (E.34.) |
Vásárhelyi TV - Duna TV 1990 (E.34.) |
Kiskunfélegyháza - Kiskun TV (E.52.) |
Makó VTV (E.51. csat.) |
VTV SZEGED (E.42) |
Média-6 RTV Szeged-megszűnt (E.29.) |
Végezetül egy "colorbars" összeállítást mutatnék be a magyarországi vételek sorában, melyet Podani György az E.36. csatornán, kékesen (annak idején) meginduló MTV-2 program tesztje során rögzített:
|
|
|
|
|
|
Romániai
Televíziók (TVR, közszolgálati és kereskedelmi regionális tv-k) vétele:
A Román Televízió (TVR)
közszolgálati első programját elsősorban az R.3. csatornán, Nagyvárad, (110 km)
valamint az R.12. csatornán a tőle 100 km-re lévő Arad adóállomásokról vette.
Amíg az 1970-es években még a fekete-fehér kivitelű, ún. román típusú
TELEVIZIUNEA ROMANA feliratú monoszkópot adott a TVR, a 80-as évek elején, a
PAL rendszerű színes adásuk megindulása után, ha viszonylag rövid időtartamra
is, de bevezették a magyar HTV színes tesztábrájának sugárzását, majd a FuBK
típusú, TVR BUCURESTI feliratú tesztábra használatát kezdték meg, mely
ábrákat Podani Györgynek is sikerült rögzítenie, így azokat be is mutatom az
alábbiakban.
TELEVIZIUNEA ROMANA monoszkópja |
TELEVIZIUNEA ROMANA adásk. logoja |
TELEVIZIUNEA ROMÁNA HTV etc-je |
TVR BUCURESTI FuBK etc-je |
Az 1989. év végi romániai
"rendszerváltás" idején több program is indult, így pld. a "Szabad Román
Televízió", amelynél a TRL BUCURESTI feliratú, FuBK típusú
tesztábrát használtak. [Érdekességként megemlítem, hogy az R.9. csatornán
Temesvár "TLT" (Televiziunea Libera Timisoara), míg pld. Arad az R.12.
csatornán "TLA" (Televiziunea Libera Arad) feliratú, "kör alakú" program
logót sugározott 1990. első hónapjaiban.]. Amíg a TRL megkülönböztetésű, román közszolgálati
program viszonylag rövid ideig került kisugárzásra, addig a Temesváron az E.29.
csatornán megindult TVT 89 programja még jelenleg is fogható, azzal, hogy
elsősorban műholdas programként él tovább e regionális tv-program.
1990-ben Temesváron indult, s rövidebb ideig működő TV TIMISORA programja
az E.34. csatornán, valamint a Tele Europa Nova Timisoara programja az
E.31. csatornán, melyek azonban egy idő után megszűntek, jelenleg már nem
látható, de Podani Györgynek egy-egy fotó erejéig sikerült meg e programokat is
rögzíteni a temesvári 140 km vételi távolságból és így megőriznie azt számunkra
is.
TRL BUCURESTI (1990) |
TVT 89 TIMISOARA (E.29.) |
TV TIMISOARA (1990) (E.34.) |
Tele Europa Nova Timisoara (E.31.) |
A média piac liberalizálásával
Romániában is sorra indultak kereskedelmi programok országos hálózattal, illetve
az egyes nagyobb városok a saját körzeti, regionális programjukkal. Ebben a
körben legjobb minőségben Gyuri, a 230 km-re lévő kolozsvári TV CLUJ
regionális programját vette és veszi jelenleg is az E.42. csatornán, ahonnan a
magyar fejlesztésű, HTV típusú tesztábrát is sikerült rögzítenie.
Az ún. kereskedelmi programok közül legjobb minőségben a Prima TV
programját veszi a 100 km-re lévő Aradról az E.41. csatornán, és ugyan innen
veszi a kereskedelmi PRO TV műsorát is az E.31. csatornán. Gyöngébb
minőségben, de stabilan veszi az E.22. csatornán a 140 km-re lévő, belényesi
adóállomásról a FAVORIT TV "folklór" műsorát is, melyek vételéből egy-egy
adásképet mutatnák be. De vesz további, kisteljesítményű, helyi adókat is, mint
pld. a tőle kb. 280 km-re lévő Nagybányáról (Bai Mare) az E.54. (H) csatornán az
Impact TV programját, stb.
Végezetül bemutatok egy különleges QSL lapot is a TVR-től, amelyen a "Drakula
vár" látképe figyelhető meg.
TV CLUJ -Kolozsvár (E.42.) |
TV CLUJ adáskezdő logója (E.42.) |
FAVORIT TV - Belényes (E.22.) |
RTV Impact -Nagybánya (E.54.) |
QSL lap a TVR-től |
|
|
1978. oktober Oradea-R.3 & Arad-R.12. |
Jugoszláviai
Televíziók
(JRT, közszolgálati és kereskedelmi regionális tv-k) vétele:
Figyelemmel arra, hogy 1992-ben a Jugoszláv Szövetségi Köztársaság,
mint államszövetség megszűnt, abból kivált Bosznia-Hercegovina, Horvátország, és
Szlovénia, illetve később még Macedónia, Koszovó és 2006 áprilisában Montenegró
is, így Podani Györgynek a Jugoszláv Televízió (JRT), illetve egyes, volt
tagköztársaságainak tv-vételeit az új államszervezeti felosztásnak megfelelően
ismertetném.
A Szerbia Televízió (JRT TVB)
programjainak vétele:
A Jugoszláv Televízió szerbiai programjainak vétele szinte házi vételként
jelentkezett, hisz több adóállomás, jó néhány programját kitűnő minőségben
vette. Legjobb minőségben a 110 km-re lévő Szabadkai adóállomás jelét vette, a
honnan az E.5. csatornán a belgrádi 1. programot, a 2. programot (a legújabb
időkben) az E.61. csatornán. Kitűnően vette még a 190 km-re lévő, újvidéki (Novi
Sad) adóállomás programjait az E.10., ill. E.24. csatornán, továbbá a 230 km-re
lévő belgrádi (Avala) adóállomást az E.6. és E.22. csatornán. A szerb 1.
programot a különböző időszakokban különböző feliratokkal vette, így pld. JRT
TV BEOGRAD, JRT BGRB, JRT BGRD 1, míg a 2. programnál a JRT
BGRD 2. felirattal vette a PM5544 típusú tesztábrát. Az Újvidéki magyar
nyelvű programot az E.41. csatornán szintén kitűnő minőségben vette, JRT TV
NOVI-SAD feliratú PM etc-vel. Érdekességként megemlítem, hogy az E.30.
csatornán a 3K TVB belgrádi programot, míg az E.48. csatornán a Novi-sadi,
Novi-Sad Plus programját is kitűnően vette szerbiai NATO bombázások
időpontjáig (1999. tavasza), mivel ekkor elhallgattak ezek az adók is, de azóta
sem indultak újra.
A "központi" közszolgálati szerb programok mellet azonban Szerbiában elérhetők
helyi, regionális közszolgálati-, valamint
kereskedelmi programok is, így pld. az NTV Studio B hálózata is. Ezt a
programot szintén Belgrádból tudja venni Podani György az E.53. csatornán. Az
UHF sávban néhány évvel ezelőtt, néhány alkalommal vette Gyuri az RTP
Pristina programját is. Megemlíteném még azt is, hogy szintén kitűnő
minőségben veszi a tőle 190 km-re lévő Szabadkáról a vajdasági TV Vojvodina 1 -TVB 1 (szerb nyelvű)
E.43., és a TVB 2.
(nemzetiségi) programját E.40. csatornán, amely egyébként részben magyar nyelvű programokból,
híradásokból is áll. Jó minőségben veszi még szintén Szabadkáról a szerb
Kosava TV programját is az E.34. csatornán. A vett szerbiai tv-vételeinek eredményei az alábbi fotók
alapján tekinthető át. Bemutatnám a szerbiai, belgrádi televíziótól (RTV Beograd) kapott
QSL lapját is.
JRT TV BEOGRAD - Szabadka (E.5.) |
JRT BGRD - Szabadka (E.5.) |
JRT BGRD 1 - Szabadka (E.5.) |
JRT BGRD 2 - (E.24.) |
JRT BGRD TVB 1 adáskezdése (E.5.) |
JRT BGRD TVB 2 adáskezdése (E.24.) |
JRT TV NOVI SAD PM etc-je (E.41.) |
JRT TV NOVI SAD logója (E.41.) |
JRT BGRD 3K TVB (megszűnt) (E.30.) |
Novi Sad Plus (megszűnt) (E.48.) |
RTP - Pristina |
Studio B - Belgrád (E.53.) |
Vojvodina 1-RTV 1 Szabadka (E.43.) |
Vojvodina 2-RTV 2 Szabadka (E.40.) |
QSL lapj a TVB-től |
|
|
1978. év Szabadka/Belgrád (E.5., E.22) |
A Bosznia-Hercegovinai Televízió (JRT SA)
programjainak vétele:
A Bosznia-Hercegovinai Televízió programjainak
vétele tekintetében, legjobb minőségben a 270 km-re lévő Kozara-i stúdió
programjait vette. Így az 1. programot az E.6. csatornán, míg a 2. programot
E.27. csatornán vette. Alkalmanként más boszniai adókról is vette a
közszolgálati programot, így pld. az E.11. és E.29. csatornán Vlasic-ot. A
Bosznia-Hercegovinai közszolgálati programoknál a FuBK típusú tesztábrát a
JRT SA-I, JRT SA-II, ill. JRT SRJV 2 feliratokkal vette Podani
György, melynek fotóit be is mutatom az alábbiakban. Bosznia-Hercegovina
"önállósodása" után az E.32 csatornán korábban több alkalommal vett egy eddig
ismeretlen helyen (pozícióban) lévő adóállomást FuBK típusú tesztábrával, amely
az RTV BIH 2 feliratot tartalmazta, érdekesség, hogy egy ideje ugyan ez
frekvencián (E.32) a Pink Bosnia programját veszi jobb minőségben. Így,
vagy a csatornán újabb program indult ugyan azon helyről, a vagy egy közelebbi
vételi pozícióban indították meg a Pink Bosnia programját egy szintén
E.32 csatornán beüzemelt adóról. Sikeresen vette továbbá még az FTV -
Federacija TV programját az E.29. csatornán, ahol egy Snell & Wilcox 2
típusú, FTV feliratú elektronikus monoszkópot, valamint esetenként a BHT 1
programját az E.46. csatornán.
JRT SA-I -Kozara (E.6.) |
JRT SA-II -Kozara (E.27.) |
JRT SA-II -Kozara (E.27.) |
JRT SRJV 2 -Kozara (E.27.) |
RTV BIH 2 (E.32.) |
Pink Bosnia (E.32.) |
FTV - Federacije TV (E.29.) |
BHT 1 (E.46.) |
A Horvát Televízió (JRT HTV)
programjainak vétele:
A Horvát Televízió műsorát - úgy a Jugoszláviai államszövetség időszak
alatt, mint az önálló államiságának időszaka alatt - legjobb minőségben a 110 km
vételi távolságú Eszék - Belje adóállomásról vette. A horvát közszolgálati 1.
programot Eszékről (Belje) az E.8., a 2. programot az E.38., míg a kereskedelmi
RTL TV-t az E.51. csatornán fogta. Közel hasonló minőségben vette a 120
km-re lévő Vukovár - Borinci adóállomást is, ahonnan a HRT 1 programját
az E.7., a HRT 2 programját az E.44. csatornán, míg a kereskedelmi RTL
Televízija az E.36., s a Nova TV-t az E.63. csatornán fogta. A horvát
közszolgálati program által használt, FuBK típusú tesztábra feliratozása a
különböző történelmi időszakokban más és más volt. Ezt a változó feliratozást (JRT
ZGRB 1, JRT ZGRB 2, JRT HTV 1, JRT HTV 2, HTV 1,
HTV 2, HRT 1, HRT 2) is jól megőrizte Podani György által
vételeiről készített fotók "kis tárlata".
JRT ZGRB 1 Belje-Eszék (E.8.) |
JRT ZGRB 2 Belje-Eszék (E.38.) |
JRT HTV 1 Belje-Eszék (E.8.) |
JRT HTV 2 Belje-Eszék (E.38.) |
HTV 1 Belje-Eszék (E.8.) |
HTV 2 Belje-Eszék (E.38.) |
HRT 2 Belje-Eszék (E.38.) |
|
NOVA TV -Vukovár (E.63.) |
RTL TV -Belje-Eszék (E.51.) |
A Szlovén Televízió (JRT RTV)
programjainak vétele:
A Szlovén Televízió programjainak vétele kevésbé volt stabil Podani Györgynél,
így csak gyöngébb minőségben tudta venne egy-egy szlovén tv-adó műsorát. A
szlovén közszolgálati 1. és 2. tv-programokat alkalmanként, legjobb minőségben
a370 km-re lévő Maribor (Pohorje) állomásról vette az E.11. és az E.56.
csatornán. Alkalmanként sikerült neki az 520 km-re lévő Nanos állomást is
vennie, amely az E.27. csatornán az olasz nyelvű, közszolgálati TV KOPER
CAPODISTRIA programját adata. A Szlovén Televízió a Jugoszláviai
államszövetség fennállása alatt JRT RTV-LJNA feliratú PM5544 típusú
tesztábrát sugározott, melyet az önálló Szlovénia a TV SLOVENIA feliratú
beállító ábrára változtatott. Időszakosan a kereskedelmi POP TV
programját is sikerült elcsípnie az E.59. csatornán, szintén a Pohorje
adóállomásról.
JRT RTV-LJNA - Pohorje (E.11.) |
TV KOPER CAPODISTRIA Nanos (E.27.) |
TV KOPER CAPODISTRIA logója (E.27.) |
TV KOPER CAPODISTRIA logója (E.27.) |
TV SLOVENIJA - Pohorje (E.11.) |
TV SLOVENIJA - Pohorje (E.56.) |
TV SLOVENIJA adáskezdő logója (E.56.) |
POP TV progr. logója - Pohorje (E.59.) |
Osztrák Televízió (ORF) vétele:
Ausztria közszolgálati Televíziójának,
az ORF-nek vételét az első programja (ORF FS1) tekintetében az
E.5. csatornán, a 350 km-re lévő Wien-Bécs (Kahlenberg) és az E.7. csatornán, a
380 km-re lévő Graz (Schökl)
adóállomásokról-, míg a második program (ORF FS2) tekintetében az E.23.
csatornán Graz, és az E.24. csatornán (némi Budapesti adó zavarással) a bécsi
adóról sikerült Podani Györgynek vennie. A bemutatandó vételi fotókon jól
látható, hogy a budapesti R.24. csatornán üzemelő adó zavarása ellenére, a bécsi
vétel jobb minőségű volt mint a Graz-i. Természetesen időnként, az ún. "jó
terjedési időszakok" alatt más osztrák adók vétele is sikerült neki
(elsősorban az UHF sáv egyes frekvenciáin), azonban
ezek csak időszaki-, esetei vételnek voltak tekinthetők, így azokkal érdemben nem
is foglakozom.
Meg kell említenem azonban az E.34. csatornán sugárzó, viszonylag kisebb adó
teljesítményű bécsi
"kísérleti adót", amely általában az ORF 2 programját adta, s ahonnan
az adást a K32 ORF FS2, ill. WIEN ORF FS2 feliratú PM5544 típusú
tesztábrákkal sikerült Podani Györgynek fotóznia. Ezt az adót
tervezeték az ORF 3. programjaként hasznosítani, de a technikai fejlődés
azonban később más célú hasznosítását eredményezte ezen frekvenciának.
Érdekességként megemlíthető azt is, hogy az Osztrák Televízió egészen az 1980-as
évek legelejéig használta a Telefunken T05 típusú monoszkópábráját,
melyet a korai időszaki ORF felirat után, ORF FS1, ill. ORF FS2
felirattal láttak el. Ugyanezen feliratokkal vette Gyuri a fokozatosan
bevezetett-, majd kizárólagossá vált PM5544 típusú Philips teszt ábrájukat is.
Megemlítem azt is, hogy más hazai tv-amatőrökhöz hasonlóan, Podani György is több
alkalommal megkereste "vételi értesítőivel" az ORF-t, de Ő is "csak" ún.
QSL-leveleket, azaz levél formátumú vissza igazolásokat kapott az osztrák
tv-vételei tekintetében, így egy ilyet mutatnék be.
ORF FS1 - Graz (E.7.) |
ORF FS1 - Graz (E.7.) |
ORF FS2 - Graz (E.23.) |
ORF FS2 - Wien (E.24.) |
ORF FS2 - Graz (E.23.) |
ORF FS2 - Wien (E.24.) |
K34 ORF FS2 - Wien (E.34.) |
WIEN ORF FS2 - Wien (E.34.) |
QSL levél az ORF-től |
|
1978. év ORF FS1 Graz-Schökl (E.7.) |
Csehszlovákiai
Televíziók
(CST, ill. a CT, STV közszolgálati és kereskedelmi tv-k) vétele:
Figyelemmel arra, hogy 1992. december 31.-e napjával Csehszlovákia,
mint államszövetség megszűnt, és két teljesen önálló nemzetállamra-,
Csehországra és Szlovákiára vált szét, amely a közös televíziós szervezetüket is
megszüntette, így Podani Györgynek a Csehszlovák Televízió (CST), illetve
a volt
tagköztársaságainak tv-vételeit (CT és ST) az új államszervezeti felosztásnak megfelelően
ismertetném.
A Szlováki Televízióinak (SRT,
ill. STV és a kereskedelmi
programjainak) vétele:
Podani György Szlovák Televízió 1. programját (SR 1TV) legjobb
minőségben az OIRT (R.6.) csatornán (V) polaritással Kassa-Kosice (210 km), az
R.5. csatornán (V) polaritással, és az E.47. csatornán Poprád (250 km)
állomásról, de gyakran sikeres volt a vétele az R.7. csatornán Besztercebánya -
Banská Bystrica (240 km) állomásról (H), és gyakoribb volt Pozsony-Bratislava
(300 km) az R.2. csatornán (H) , és alkalmanként előfordult R.11. csatornán (V)
polaritással Zsolna-Zilina (310 km) vétele is. Időnként, alkalmanként további
szlovák adók vétele is előfordult nála.
A Szlovák 2. programot (SR 2TV) állandó jelleggel, kitűnő minőségben,
egységesen (H) polaritással, az E.25. csatornán Kassa, az E.30. csatornán
Poprád, míg gyöngébb minőségben az E.32. Besztercebánya állomásról is vette, de
gyakori volt-, ha gyöngébb minőségben is az E.27. csatornán Pozsony-, illetve
gyakrabban előfordult Kékkő - Modry Kamen (180 km) vétele E.21. csatornán, míg
alkalmanként az E.52. csatornán Zsolna vétele is.
A Csehszlovák Televízió "fennállása alatt" az egyes (gerinc-adói) szlovák (és
Cseh) vételek jól azonosíthatóak voltak, hisz az 1980-as évekig mind két
programjuknál használt EZO típusú, cseh fekete-fehér elektronikus
tesztábránál csatorna azonosító feliratozást használtak, melyben az adó helyének
rövidítése-, csatorna számának feltüntetése is szerepelt. Így pld. Poprád -
Králova Hola esetében a 05-KH, ill. 30-KH feliratozást, Kassa (Kosice)
- Dubnik esetében a KOSICE, 06-DU, ill. 25-DU,
Besztercebánya (Banská Bystrica) - Suchá Hora esetében a 07-SH, SH,
ill. SH-32, Pozsony - Kamzik esetében a 02-KA, ill.
27-KA feliratozást, illetve Csehország területén pld. Brünn (Brno)
esetében a BNO 9, BNO 1TV, stb. feliratokkal, illetve
általánosságban használták az EZO tesztábrát az HPS MD, ill CST 61
és CST 62 feliratokkal is. Az 1980-as évektől viszont a Philips PM5544
típusú tesztábra használata vált uralkodó (mind amellett, hogy egy ideig
használták még szinte minden adóállomásnál az EZO típusú elektronikus tesztábra
színes változatát is RS-KH felirattal, [illetve Pozsony esetében egy
szintén csehszlovák fejlesztésű, TESLA GM302 típusú, színes elektronikus tesztábrát 1SR-P
(1 Správa Radio Kommunikatie Praha),
ill. KAHO 2 felirattal], míg az "általános PM etc"-t az első program esetében az SR 1TV
BRATISLAVA, míg a második program esetében az SR 2TV BRATISLAVA
felirattal használták. Mind két program használta a CST BRATISLAVA
feliratozású PM tesztábrát is. Az önálló Szlovákia megalakulása után a Philips
tesztábrát már csak az ST BRATISLAVA felirattal használták, így Podani
Györgynek is ezeket sikerült rögzíteni a távolsági tv-vételei során, elsősorban
a szlovák 2. program adóinál, melyet
bemutatnék itt a beszámolóm részeként is. Megemlítendő még, hogy
megszüntették a VHF II. TV-sáv R.5. csatornán a Szlovák TV első programjának
sugárzását, úgy, hogy az UHF sávban, az E.47. csatornáján indították meg az 1.
program sugárzását.
Az 1996-ban (a cseh TV Nova "testvér" csatornájaként) létrejött Markiza TV
kereskedelmi programot elsősorban az E.42. csatornán Poprád állomásról, míg
alkalmanként az E.49. csatornán Besztercebánya, és az E.59. csatornán Kassa
állomásról-, illetve az E.44. csatornán Pozsonyból is venni tudja. A szintén
kereskedelmi, TV Joj csatorna programját ritka alkalmanként az E.52.
csatornán, Zsolna állomásról tudja venni.
06-DU - Kosice (R.6.) |
25-DU - Kosice (E.25.) |
CST BRATISLAVA PM. etc-je |
RS-KH CST EZO etc-je |
SR 1TV BRATISLAVA PM5544 etc-je |
SR 2TV BRATISLAVA PM5544 etc-je |
1SR-P Tesla GM302 típ. etc. (R.2.) |
(ST) ST BRATISLAVA PM5544 etc-je |
Markiza TV - Poprad (E.42) |
A Csehország Televízióinak (CST,
ill. CT
programjainak) vétele:
Podani György a Cseh Televízió közszolgálati 1. programját úgy a
"Csehszlovákia", mind a Cseh Köztársaság időszakában időszakosan az R.9.
csatornán Brno (Brünn) - Kojál állomásról (320 km) vette, de ritkábban
eredményes volt Ostrava - Hoŝtálkovice (370 km) vételével is az R.1.
csatornán, míg a Cseh 2. programot a Brno-ból az E.29., illetve Ostraváról az
E.31. csatornán vette.
A csehországi tv-adók az EZO típusú, feliratozott tesztábrák mellett, a színes
adások megindulása után az első cseh program esetében a CST 01, 1980-után
pld. 1. PROGRAM, ODK 1 és ODK 3, míg a
második program esetében a CST 03, illetve az 1980-as évek után pld.
az ODK 2 feliratokkal, ill. a második program
esetében még a pld. a "2. PROGRAM" feliratú, FuBK típusú tesztábrát is használták,
így Gyuri is ezeket tudta venni és rögzíteni a cseh vételei során.
CST 03 -CST 2. prgr. Brno (E.29.) |
ODK 1 -CST 1. prgr. Brno (R.9.) |
2. Program -CST 2. prgr. Brno (E.29.) |
CT 1 -Cseh 1. prgr. Brno (R.9.) |
Lengyel Televízió
(TP, TVP) vétele:
A Lenyel Televízió közszolgálati 1. és 2. programjának vétele körében
viszonylag szerények Podani György vételei, vételei eredményei, hisz igen
ritkán, s ilyenkor is csak az R.1. csatornán, a kb. 720 km-re lévő Bydgoszcz
állomásról fordult elő lengyel TV-DX vétele a VHF-I. tv-sávban. Mind emellett, állandó jelleggel nem, csupán
alkalmanként, az ún. "jó terjedési időszakok alatt" vette a VHF III. tv.-sávban,
illetve az UHF sávban valamelyik lengyel adót. Ilyen kedvező vételi alkalmakkor
elsősorban az R.8. csatornán (a kékesi adó szünetében), illetve az E.21.
csatornán, a tőle kb. 380 km-re lévő Katowice 1. és 2. programjait vette az
1980-as évekig, majd később a TVP 2. programját az E.29. csatornán, a 370
km-re lévő Rzeszów állomásról. A TP 1 és TP 2 programja,
feliratozás nélküli, színes PM5544 tip. etc-t használt. E vételi "lehetőségét" lényegében megszüntette az
elmúlt évben a csongrádi tv-nek az E.38-as csatornáról az E.29.-es csatornára
költöztetése.
TP 2. program -Katowice (E.21.) |
TVP2 -Rzeszów (E.29.) |
Szovjetúnió
Televízióinak
(TSS, ЦТ-CT) vétele:
Egy tv-amatőri vételi beszámoló megírására vállalkozó, legnagyobb nehézséggel a
volt Szovjetúnió-, és Szövetségi Köztársaságainak televíziónak vételével
kapcsolatos írás elkészítéskor találkozik, figyelemmel arra, hogy a távolsági
televízió vételeket, a TV-DX vételeket elősegítő különböző, típusú és hatású
légköri állapotok szinte kizárólagosan a 40-100 MHz közötti frekvencia
tartományban segítik elő az eredményes távolsági vételeket. E frekvencia
tartományban találhatók a VHF I. és II. sávban található, OIRT szabványú 1-2. és
3-5. tv-csatornák. Ebben a frekvenciatartományban és csatornákon viszont több
mint 150 nagyteljesítményű, ún. gerinc adó volt található a volt Szovjetunióban.
Ezek azonosítása, megkülönböztetése az 1970-as évek legvégéig, néhány
adóállomást (pld. EESTI TV TALLINN, vagy a cirill betűs ROSTOV
fekete-fehér, EZO tip. elektronikus tesztábráját, és ugyan ezt a típusú ff.
etc-t, szintén cirill betűs NOVOSIBIRSK változatban) leszámítva, szinte lehetetlen volt, hisz
minden tv-állomás lényegében ugyanazon tesztábrát, azaz monoszkópot, ill.
elektronikus tesztábrát sugározta ki. Az tv-vételi azonosítási problémák teljes
körűen csak a Szovjetunió felbomlásával, azaz 1991-től szűntek meg, de már az
1980-as évek közepétől több Szövetségi Tagköztársaság kezdett saját feliratozású
tesztábrákat használni, ezekre majd a volt tagköztársasági televíziók vételének
ismertetésekor térnék ki. Az "egységes" Szovjetunió időszaka alatt, már az
1950-es évektől a szovjet fejlesztésű Tablica 0249 típus megjelölésű
monoszkóp ábrát kezdték el használni az egyes szovjet televízió állomások. Ez a
tesztábra típus lényegében egyeduralkodó volt egészen az 1970-es évekig, így Podani György is vette
ezt amatőrködése során. A TАБЛИЦА-Tablica 0249 típusú
monoszkóp ábrát az R.1.-R.5 csatornákon vette, a vételi hely, adóállomás
azonosíthatósága nélkül. Az 1970-es évek legelejéig a szovjet II. programnál
sugározták ezt a monoszkópábrát olyan változatban is, hogy a cirill betűs Tablica 0249
felirat helyén a CCCP feliratot tüntették fel. Az 1970-es évek közepén
alkalmazni kezdett a Szovjet Televízió egy saját fejlesztésű, fekete-fehér
kivitelű, tesztábra-generátorral előállított elektronikus tesztábrát, de
általában
azonosító feliratozással ezt sem látták el, így a vételük, vételi-helyük
meghatározása igen nehézkes volt, de azért előfordult néhány esetben, hogy ezt a
tesztábrát "nagybetűs" digitális órakijelzéssel, illetve cirill betűs
adó-állomás név feliratozással (pld. УЖГОРОД-UZSGOROD) látták
el.
[Ezen tesztábra típussal kapcsolatban érdekességként megemlítem, hogy azt még
Kuba Televíziója (ICR) használta, szintén SECAM rendszerben sugározott
tv-adásánál. Valószínűsíthetően neki adták át a szovjetek ezt a tesztábra,
miután ők már áttértek a HTV TR 0782 típusú, színes tesztábra alkalmazásra.]
A színes (SECAM III. rendszerű) adások
elterjedésével szükségessé vált színes teszt ábrák alkalmazása is, így
átvetették, megvásárolták a magyar HTV (Híradástechnikai Vállalat) fejlesztésű TR 0782 típus
megjelölésű színes, elektronikus tesztábrát s azt két változatban sugározták, az
ábrán "körrel" ill. "kör nélkül" valamint a ЦТ (CT)
(központi tv-program) feliratot a
tesztábra fejrészében, vagy a láb-részében tüntették fel. Mivel Podani Györgynek
ezt a típusú tesztábrát csak gyöngébb minőségben sikerült rögzítenie, ezért
mellette bemutatom a HTV TR 0782 típusú tesztábra digitálisan felújított
változatát is. Ezt indokolja az is, hogy a magyar fejlesztésű (egyébként a volt
KGST országaiban igen szép karriert befutott) teszt ábra 1-2 évi alkalmazása
után, az 1980-as évek elejétől Szovjet Televízió "előjött" egy "saját
fejlesztésű", UEIT (ЦТ 0167) típusú elektronikus tesztábrájukkal,
melyet a mai napig is használnak, úgy a földi-, mint akár a műholdas
tv-programoknál is. Ezt az UEIT típus megjelölésű teszt ábrát a kezdeti
időszakban minden feliratozás nélkül, majd a
ЦТ 0167 felirattal, illetve
ЦТ 00 00 00 (óra-perc-másodperc) időkijelzéses változatban. Ezeket az ábra típusokat,
változatokat vette és rögzítette a Podoni György is, illetve vette ezt egy olyan
"kivitelben" is, amikor az ábra négy sarkából hiányzott a kis "kör" ábra
részlet, ezt változatot is bemutatom. Ennek az ábra típusnak (UEIT) is bemutatom
a digitálisan felújított változatát, hogy jobban összevethető legyen a HTV TR
0782 típusú magyar ábrával. Az én egyéni véleményem-, megítélésem szerint,
kísérteties hasonlóságot mutatnak az ábrák egyes rész elemei.
TАБЛИЦА 0249 tip. Mk.(R.1.-R.5.) |
Tablica 0249 CCCP II. prgr. (R.1.-R.5.) |
TSS TB CCCP órája (R.1.-R.5.) |
Fekete-fehér ETC (R.1.-R.5.) |
(HTV TR 0782 tip.) ЦТ ETC (R.1.-R.5.) |
HTV TR 0782 tip. ETC digitális változat |
ЦТ 0167 tip. ETC (R.1.-R.5.) |
ЦТ 0167 tip. ETC digitális változata |
ЦТ 0167 tip. ETC órával (R.1-R.5.) |
ЦТ 0167 tip. ETC (R.3.) |
Ukrajna Televízióinak (közszolgálati "УT"
és kereskedelmi
programjainak) vétele:
Az Ukrán Televízió adóállomásai a központi szovjet programok adó
állomásaihoz hasonló-, megegyező tesztábrákat használt. Így használta a
Tablica 0249 típusú monoszkópot, a szovjet fejlesztésű fekete-fehér
elektronikus tesztábrát s végül az az UEIT típusú elektronikus tesztábrát
is időkijelzéses változatban. Az 1980-as évek közepétől azonban az Ukrán
Televízió egyes adóállomásai elkezdték használni, a KИEB - KIEV,
illetve egyéb azonosító feliratozással ellátott UEIT típusú színes tesztábrát is. Az
820 km-re lévő Kijev-ből négy programot is sugároztak, az R1. csatornán a
moszkvai 2. programot, az R.1. csatornán a moszkvai 1. programot, és az R.3. és
R.4. csatornán ukrán tv programokat is. A 180 km-re lévő УЖГОРОД-UZSGOROD-i
tv-adó műsorát az R.11. csatornán vette Podani György, amely során több fajta (cyril
betűs UZSGOROD)
feliratozási megoldással is vette ezt az adót. A munkácsi tv-adót állandó
jelleggel az R.2. csatornán tudja venni Gyuri. Több alkalommal is sikeresen
vette a Krím félszigeten lévő Szimferopol adóját az R.1. csatornán, amelynél a
KPИM - KRIM felirattal vette az UEIT típusú tesztábrát. Az R.22.
csatornán sikeresen vette a УT-1 KI TV programját is, amely során
azonosító feliratos tesztábrát is sikerült rögzítenie a programról. Munkácson az
R.22. csatornán az 1980-as évek elején indult meg a tv-program sugárzás, ekkor
még a központi programot adta, amely megegyezett az ugyaninnen az R.2. csatornán
vehető programmal.
A
közszolgálati ukrán tv-programok mellett, Podani György több kereskedelmi
programot is vett, illetve vesz, az UHF sáv frekvenciáin, így pld. az R.22. (H)
csatornán az Inter TV, az R.28. (H) csatornán 1+1 TV programját, míg a
"Huszt-i körzetben" Rokosovó állomásról két programot is, azaz az R.34. (H) csatornán
(20 KW adóteljesítményű) a TPK ERA tv-programot, valamint az R.48. (H) csatornán
(0,1 kW teljesítményű) Kárpátalja
Regionális Televízióját, az M CTУДИО - M Studio programját.
KИEB - KIEV UEIT tip. ETC (R.1-R.4.) |
Ukrán TV adáskezdő logo (R.3.) |
УЖГОРОД-UZSGOROD (R.11.) |
УЖГОРОД-UZSGOROD (R.11.) |
ΚΡИМ-KRIM - Szimferopol (R.1.) |
УT-1 KI TV (R.22.) |
Inter TV - Munkács (R.22.) |
1 + 1 TV (R.28.) |
TPK ERA - Rokosovó (R.34.) |
M CTУДИО-M Studio Rokosovó (R.48.) |
Észtország Televíziójának (ETV)
programjának) vétele:
Észtország Televízióját az R.2. csatornán Tallinn állomásról több alkalommal
sikeresen vette az elmúlt évtizedekben Podani György, amely vételi távolság kb.
1.470 km volt. Az Észt Tv volt azon kevesek egyike, aki már az 1970-es évektől
alkalmazott, saját-, feliratos elektronikus tesztábrát. Az Észt TV a cseh
fejlesztésű, EZO típusú tesztábrát használt az 1970-es években, EESTI
felirattal, majd egy újabb típusú, szintén fekete-fehér tesztábra használatára
tért át, amelyen az EESTI TV TALLINN feliratot használták. Az Észt Tv
legújabban már az óra-kijelzéses PM5534 típusú, színes, elektronikus tesztábrát használja,
melyet Podani Györgynek ETV TALLINN felirattal sikerült rögzítenie.
EESTI - Tallinn (R.2.) |
EТV TALLINN (R.2.) |
Oroszország Televíziójának vétele:
A Szovjetunión belüli-, majd később a "különálló" Oroszország Televízióját
(azaz a központi tv-programokat, valóban sokszor vette, azonban az azonosításuk
az 1980-as évekig igen nagy nehézségbe ütközött a korábban már kifejtett indokok
alapján, azaz az egységes tesztábrák alkalmazása miatt. Az 1980-as évektől
fokozatosan azonban több állomás sikeresen azonosított vételére is sor került.
Podani György már az 1980-as éveket megelőzően is azonosítottan vette jó néhány
alkalommal az R.1. csatornán (az Ukrán-orosz határhoz közeli, az Azovi-tenger
északkeleti sarkánál lévő) kb. 1400 km távolságban lévő Rostov-na Donu-t,
ahonnan a cirill betűs, ROSTOV (РОСТОВ) feliratú, cseh, EZO típusú fekete-fehér,
elektronikus tesztábrát vette. A színes, UEIT 0167 típusú tesztábra bevezetése
után Rostov-na Donu adóállomás a cirill betűs, ROSTOV-DON felirattal adta
ezt a tesztábrát, melyet Gyuri is vett több alakalommal. Különlegességként
megemlíthető, hogy volt olyan vételi nap (pld. 1986.03.27.) amikor egyezően az
R.1. csatornán vette a Rostov 2. programját, cirill betűs, RSV2 (РСВ2)
felirattal, majd kicsit később, ugyan itt már a ROSTOV-DON (РОСТОВ-ДОН) feliratú UEIT
tesztábrát, melyet Podani Györgynek sikerült lefotóznia is, így azt az
alábbiakban be is tudom mutatni. Az elmúlt időszakban Gyuri több alkalommal
sikeresen, azonosíthatóan vette az R.1. csatornán a kb. 1.600 km távolságú,
Leningrád tv-adóját is, ahonnan a cirill betűs LENINGRAD (ЛЕНИНГРАД) feliratú, UEIT
tesztábrát sikerült rögzítenie.
POCTOВ - Rostov-na Donu (R.1.) |
POCTOВ - Rostov-na Donu (R.1.) |
RCB2 - RSV2 - Rostov-na Donu (R.1.) |
ЛЕНИНГРАД - LENINGRAD (R.1.) |
Tadzsigisztán Televíziójának vétele:
Valószínűleg, a tadzsik televízió programját, tesztábráját sikerült több
alkalommal is elcsípnie Podani Györgynek, amikor az évszámmal ellátott UEIT 0167
típusú tesztábrákat vette, hisz tudomásom szerint korábban és jelenleg is (pld.
a keleti 75 fokról történő műholdas vételükből ellenőrizhetően) csak a Tadzsik
TV használja ebben a formában-, feliratozásban az UEIT tesztábrát. Podani
Györgynek két évi sorozatot is sikerült elcsípnie az R.1. csatornán, s vett ЦТ
1983 és ЦТ 1984 feliratú tesztábrát is, így, minden
valószínűség szerint az R.1. csatornán a tadzsik Dusambey állomástól
származhatnak e vételei. Amennyiben ezen vélekedés helytálló, akkor Podani
György tadzsik TV-DX vétele meghaladja a 4.000 km-t!
ЦТ 1983 - Dusambey (R.1.) |
ЦТ 1984 -Dusambey (R.1.) |
A Szovjetunió, valamint volt tagköztársaságainak körében Podani György által elért tv-vételi eredmények ismertetését kettő darab, nem azonosított TV-DX vétele bemutatásával zárnám. Az egyik felvétele UEIT típusú tesztábráról készült, melynek "fejlécében" lévő, kissé elmosódott felirat, a ZB?, esetleg 28? "szerű" olvasható. Eddig egyértelműen még nem sikerült azonosítania, annál is inkább, hisz a cirill ABC-ben "Z"-ként írt betű nincs is. A másik, jól azonosítható nevű program az orosz RTR ("volt" központi II. program) 2009. évi, földi vételéből származik az R.1. csatornán, de vételi helyét azonban eddig még szintén nem sikerült azonosítania.
ZB?, 28? |
RТR -2009 (R.1.) |
Végezetül egy szovjet QSL lapot mutatnák be, melyet Podani György az 1979. évi vételeiért kapott, még a Szovjet Televíziótól. (Nevét, Podani-ról jócskán átköltötték Radnai-ra a szovjet elvtársak!)
QSL lap a TSS-től |
|
|
1979. év Szovjet Televízió programjai |
Bulgári
Televízióinak
(a közszolgálati BT, és kereskedelmi tv-k) vétele:
Podai György a Dél-Balkán irányában sikeres távolsági tv-vételeket mondhat
magáénak, hisz vette az egyes bolgár és a görög televíziók programjait is. A
Dél-Balkánon lényegében Albánia a vételi fehér-foltja, mivel egyértelműen
azonosított, albán vétele eddig még nem volt.
A Bolgár Televízió (BT) vételét az UHF sávban sikerült elérnie, mivel
Bulgária Észak-nyugati "határ-csücskében" található, s kb. 640 km távolságban
lévő Vidin állomásról, két bolgár programot is elcsípett.
Bulgáriában az 1980-as évek legelején kezdték el telepíteni az UHF sávban az
egyes televízió adókat, így az UHF sáv is viszonylag kevésbé volt zavart abban
az irányban. Az igen jó Dél-keleti terjedési időszakokban néhány alkalommal
sikeresen vette Vidin-ből a Bolgár TV 1. programját, a BT 1-et az R.32.
csatornán. Ugyanerről az adóállomásról az R.30. csatornán az 1990-es években
vette szintén néhány alkalommal a kereskedelmi BNT programját is, amely
során egy sajátos, egy bolgár fejlesztésű színes, elektronikus tesztábrát is
sikerült lefotóznia a cirill betűs BNT feliratozással, melyet
beszámolómban is bemutatnék, a program tv-órájának fotójával együtt. Egyébként a
Bulgár TV (BT1) pld. az R1. csatornán is sugározott programjánál szintén
használta az itt bemutatandó, БНТ - BNT feliratos, bolgár fejlesztésű
etc.-t a БТ-СОФИЯ - BT-SOFIA feliratozással az 1980-as évek legvégétől.
BT 1 logo - Vidin (R.32.) |
BT 1 tv-óra - Vidin (R.32.) |
BNT testcard - Vidin (R.30.) |
BNT tv-óra - Vidin (R.30.) |
Görögország
Televízióinak
(E.P.T. és AFTV) vétele:
A Görög Televízió vétele az E.4. csatornán
található Saitas-Achaia, kis teljesítményű (400 W) adóállomása mellett, az
E.3. csatornán egy nagyobb teljesítménnyel (1,6 kW) sugárzó Akarnanika
adó-állomásról fordulhatott elő, s Podani Györgynek is ez utóbbit sikerült több
alkalommal is elcsípnie, melynek a vételi távolsága kb. 870 km volt. A vételek során
először PM5544, majd a PM5534 típusú, óra-kijelzéssel ellátott, E.P.T.
feliratú, színes
Philips tesztábra változatot is sikerült fotózásával megörökítenie.
A görögországi távolsági tv-vételek közé kell sorolni a Kréta szigetén,
Iraklion-ban üzemelő tv-állomás vételét, amely az amerikai csatorna
beosztású, ún. A.2. csatornán (54 - 60 MHz sávszélességben) sugározta adását 0,1
kW adóteljesítménnyel,
amely az ott állomásozó amerikai csapattest számára adta az AFTV amerikai
katonai tv-adó programját. A kb. 1.350 km vételi távolságú vételről bemutatandó fotón éppen az adáskezdés, a
programlista ismertetése látható.
E.P.T. - Akarnaika (E.3.) |
AFTV progr.kezdés Kréta-Iraklion (A.2.) |
Az Olasz
Televízió
(RAI) vétele:
Az Olasz Televízió (RAI - Radiotelevisione Italiana) sikeres
vétele gyakori volt Podani Györgynél is, hisz nagyszámú, s viszonylag nagy
teljesítmény adóállomás sugározta jeleit az olasz rendszerű, A, B és C
csatornákon a VHF I. tv-sáv adott frekvenciáin. (Olasz csatornabeosztás
sávszélességei. A: 52,5 - 59,5 MHZ, B: 61 - 68 MHz és C:81 - 88 MHz.) Csak
felsorolás szerűen: az olasz "A" csatornán lehetett venni a tőle kb. 650 km-re
lévő Monte Nerone, a kb. 880 KM-re lévő Monte Caccia, a Szicíliában lévő
Monte Cannarata adóját, amely kb. 1.150 km vételi távolságával egyébként a
legtávolabbi "vehető" olasz adónak számított. Az olasz "B" csatornán vehető volt
a Friuli-Venezia tartománybeli, kb. 550 km-re lévő Tolmezo adója, a kb.
610 km-re lévő Monte Penice, a kb. 800 km-re lévő Monte Faitó, a kb. 880 km-re
lévő Monte d'Elio és a kb. 900 km-re lévő Crotone adóját, valamint az Olasz ún.
"C" csatornán a kb. 1.000 km-re lévő Torinó adóját. Mivel valamennyi adóállomás
ugyan olyan, azaz megkülönböztetés nélküli tesztábrákat használt, így lényegében
Podani György sem tudta, hogy konkrétan, éppen melyik olasz adóállomás jelét
fogta, csak a csatornákat tudta azonosítani. Gyuri szerencsés volt még abban is,
hogy a 70-es évek elején, közepén még az RAI (National 1.) program,
olasz fejlesztésű monoszkópábráját is venni, s rögzíteni tudta, több változatban
is. A színes adások megindulása után a RAI programjai is áttértek a Philips
színes, PM5544 típusú tesztábrájának sugárzására, amelyen a RAI, RAI 1
feliratokat használták a tesztábra alsó, vagy felső részén a feliratozások
elhelyezésére szolgáló "mezőiben". Podani György olasz vételeiből, a vételek
során rögzített monoszkópokból, tesztábrákból és program azonosító logóiból
néhányat az alábbiakban bemutatnék:
RAI (National) TV (A., B és C csat.) |
RAI PM5544 etc. (A., B és C csat.) |
RAI 1 monoszkópja (A., B és C csat.) |
RAI 1 PM5544 etc. (A., B és C csat.) |
RAI National TV logója (A., B. és C.) |
RAI logója (A., B. és C. csat.) |
RAI logója (A., B. és C. csat.) |
RAI 1 PM5544 etc. (A., B és C csat.) |
A Svajci
Televízió
(+PTT SRG és SSR) vétele:
Svajcban három nyelven történik a tv-programok sugárzása, német (retoroman),
francia és olasz nyelven.
A három nyelvű közszolgálati műsorhoz, három tv-társaság jött létre, a német (retoroman)
nyelvűhöz a +PTT SRG (Schweizerische Radio und Fernsehgesselschaft), a francia nyelvűhöz a +PTT SSR
(Société Suisse de Radiodiffusion et de Télévision), míg a szinte
kizárólagosan az UHF sávban sugárzott olasz nyelvűhöz a +PTT TSI (Televisione
Svizzera Italiana) nevű.
Podani Györgynek az E.2. csatornán a kb. 980 km-re lévő Bantiger, míg az E.3. csatornán
a kb. 900 km vételi távolságú Uetliberg
állomásokról sikerült vennie a +PTT SRG 1. programját, míg a francia nyelvű
+PTT
SSR 1 programját az E.4. csatornán, a kb. 970 km-re lévő, La Dôle állomás
programját fogta, ahonnan kétféle feliratozású, FuBK típusú tesztábrát is fogott;
+PTT SSR 1, ill. a +PTT DOLE felirattal. Megemlíteném, hogy az ún.
főadók (gerinc-adók) külön-külön frekvenciákon egyaránt sugározzák az SRG, az
SSR és a TSI programjait is.
+PTT SRG 1 (E.2. és E.3.) |
+PTT SRG 1 16:9-es adás (E.2. és E.3.) |
+PTT SSR 1 La Dôle (E.4.) |
+PTT DOLE (SSR 1) (E.4.) |
A Német Demokratikus
Köztársaság
Televíziójának
(DFF) vétele:
Érdekes módon, a "volt NDK" egyes tv-adóit viszonylag ritkábban tudta venni
Podani György.
Az NDK Televízióját, azaz a Fensehen der DDR 1. programját az E.3. csatornán
üzemelt, kb. 870 km vételi távolságú Helpterberg, és az E.4. csatornán
üzemelt Cottbus adóállomást (kb. 730 km) fogta néhány alkalommal Podani
György, amelyek a DDR F1 programját adták. E vételei során a magyar,
HTV TR 0782 típusú tesztábrát vette DFF1, majd később a DDR F1 felirattal
is.
DDR F1 - Helpterber (E.3.) |
DDR F1 - Cottbus (E.4.) |
A Német Szövetségi
Köztársaság
Televízióinak
(ARD, ZDF) vétele:
Mint ismert, a Német Szövetségi Köztársaságban már az 1970-es években is három
közszolgálati tv-programot sugároztak.
Az ARD (Arbeitsgemeinschaft der öffentlicrechtlichen Rundfunkanstalten
der Bundesrepublik Deutschaland) központi 1. programját elsősorban a VHF
I. és III., valamint részlegesen az UHF IV/V. tv-sáv csatornáin sugározták az
egyes szövetségi köztársasági, illetve regionális televíziók, akik egyben a
"saját", az ún. 3., regionális programot is sugározták az UHF sáv
csatornáin. Az NSZK 2. programját a ZDF (Zweites Deutches
Fernsehen) adóhálózatán keresztül sugározták az UHF-sáv csatornáin.
Az ARD 1 programját Podani Györgynek számos regionális televízió
hálózatában sikerült fogni, amelyek általában önálló feliratozású-, elsősorban
FuBK típusú tesztábrát használtak, mivel az 1970-es évek közepére
lényegében megszüntették az egyes NSZK tv-adók az ún. Telefunken T05
típusú, azonosító feliratozással is ellátott monoszkópábra használatát-, és
sugárzását.
Eredményesen vette pld. a BR (Bayerischer Rundfunk) adóhálózatában az
E.2. csatornán - a tőle kb. 770 km-re lévő - Grünten, és az E.3.
csatornán Kreuzberg (kb. 880 km) adóállomásokat is, míg a HR (Hessischer
Rundfunk) adóhálózatán pld. az E.2. csatornán a kb. 970 km-re lévő Biedenkopf
állomást, különböző feliratozású, FuBK típusú tesztábrával, így pld. az 1970-es
években HR1 FFTM
(Frankfurt am Main), míg a 80-as években pld. a HR1 B, HR1 Biedenkopf, stb. feliratokkal
lehetett venni. megkívánom azonban még jegyezni, hogy az E.2. csatornán
Biendenkopf az 1970-es évek közepén még adta alkalmanként a
feliratozásnélküli PM5540 típusú, elektronikus tesztábrát is.
Igen gyakori alkalommal vette az elmúlt évtizedek alatt az NDR-TV (Norddeutscher
Rundfunk) adóhálózatán keresztül is az ARD 1 programját, így pld. az E.2.
csatornán Steinkimmen (kb. 1.130 km), az E.4. csatornán a kb. 1.200 km-re
lévő Flensburg állomást is. Az NDR adóhálózatából a VHF-I. tv-sávban, a
Telefunken T05. típusú monoszkóp ábrát az NDR FLENSBURG feliratozással,
majd a FuBK típusú elektronikus tesztábrát többféle azonosító
feliratozással is sikerült rögzítenie, így pld. NDR I,
NDR 1 SH (Schleswig-Holstein), NDR 1 WN (West Niedersachen), stb. feliratokkal. Podani
György eredményesen vette további német adóállomások jelét is az ARD 1.
programjával kapcsolatban, így pld. SR (Saarlandischer Rundfunk-Fernsehen)
adóhálózatából az E.2. csatornán a tőle kb. 1.030 km-re lévő Göttelborner Höhe
adóját is, amelyet pld. a SAARL-RUNF feliratú, FuBK típusú tesztábrával
vett, vagy pedig az SWF (Sudwestfunk) adóhálózatából az E.4. csatornán a kb. 900
km-re lévő Raichberg adóállomást, melyet az SWF1-RBG feliratú,
FuBK típusú tesztábrával vett.
Érdekességként megemlítem, hogy az ARD egyes regionális adóállomásai gyakran
sugároztak ún. tv-társaság azonosító, programkezdő logót is, melyekből Gyuri
vételeiként, 2 db.-ot (ARD, és WDR) itt is bemutatnék. A HR (Hessischer
Rundfunk) által Podani Györgynek küldött, ún. QSL-levelet is bemutatnám, melynek
"főoldala" tartalmazta a HR adóhálózatának elhelyezkedését is 1978. évben.
ARD 1 (BR) - GRÜNTEN (E.2.) |
ARD 1 (BR) - KREUZBERG (E.3.) |
ARD 1 HR 1 FFTM - Biedenkopf (E.2.) |
ARD 1 HR 1 B - Biedenkopf (E.2.) |
ARD 1 HR 1 B - Biedenkopf (E.2.) |
|
ARD 1 NDR I - Flensburg (E.4.) |
ARD 1 NDR I SH - Steinkimmen (E.2.) |
ARD Deutsches Fernsehen logo |
WDR Deutsches Fernsehen logo |
ARD Hessischer Rundfunk QSL-levele | |
Hessischer Rundfunk adóhálózata Bedenkopf (E.2.) |
Belgium
Televízióinak
(BRT és RTBF) vétele:
Belgium, a kis területi mérete ellenére, két különböző "köponti" közszolgálati
műsort sugározott-, és sugárzik most is. A flamand-német ajkú lakosságnak a
BRT (Belgische Radio en Televise), míg a francia ajkú lakosság
részére az RTBF (Radio Télévision Belge de la Communauté Culturelle
Francaise)
Addig, amíg az 1970-es évek elejéig úgy a BRT mint az RTBF, 1-1
programot sugározott, a 70-es évek második felétől viszont mind két
tv-társaságnál megjelent az ún. 2. program sugározása is, de e "második
programokat" kizárólag az UHF sáv frekvenciáin sugározták, így annak hazai
(magyarországi) vételéről én nem tudok. Podani Györgynek is az un. "1.
programokat" sikerült több alkalommal is fognia a VHF-I. tv-sávban. A BRT
programját Gyuri az E.2. csatornán - a tőle 1.250 km-re lévő - Antwerpen
(Aalter)
állomásról fogta BRT, majd BRT TV1 feliratú, PM5544 típusú
tesztábrákkal. Az RTBF programját az E.3. csatornán, Liége (Ougrée) (1.200 km)
állomásról fogta, RTBF, RTBF 1, ill. RTBF 1 Liege Channel 3 feliratokkal.
Podani György által mind két nemzetiségű program vételéből készített Philips
színes, elektronikus tesztábráját 1-1 fotó erejéig bemutatnám, s bemutatnám
lentebb, egy fotón a BRT emblémás tv-óráját is.
BRT TV 1 -Antwerpen (E.2.) |
RTBF 1 Liege Channel 3 |
Hollandia
Televíziójának
(NOS) vétele:
A Holland Televízió (Nederlandse Omroep Stichting), a NOS
vétele - annak ellenére, hogy csupán egyetlen állomása található a VHF-I
tv-sávban - elég gyakori "vendég volt" volt Podani Györgynél. A NOS (első)
programját az E.4. csatornán, Lopik (Ijsselstein) (1.300 km vételi
távolságú) állomásról fogta, elég változatos tesztábrákkal és tesztábra
feliratozással. Addig amíg 1973-ban még az ún. EBU típusú, PTT-NL
AVVC-HVS (Hilversum) feliratú, fekete-fehér elektronikus tesztábrával vette
a NOS programját Podani György, addig később, a feliratozás nélküli, PM5540
típusú fekete-fehér tesztábra néhány évi sugárzását követően, a színes adások
rendszeressé válása után, a NEDERLAND 1, majd a PTT - NED 1
feliratozású, PM5544 típusú elektronikus tesztábrával vette.
BRT tv-órája (E.2.) |
(NOS) PTT-NL AVVC-HVS (E.4.) |
(NOS) NEDERLAND 1 -Lopik (E.4.) |
(NOS) PTT - NED 1 -Lopik (E.4.) |
Dánia
Televíziójának
(DR) vétele:
Kedvezőek voltak a Dán Televízió (Danmarks Radio), a DR vétele
tekintetében is Podani György vételi eredményei, hisz az elmúlt 30 év alatt igen
sok alkalommal, s kitűnő minőségben vette a DR első programját az E.3. csatornán
a kb. 1.230 km vételi távolságú, Funen és az E.4. csatornán Copenhagen
(1.200 km) állomásokról. Amíg az 1970-es években a kezdeti, felirat nélküli
PM5540 típusú fekete-fehér elektronikus tesztábra után, a DR. DANMARK feliratú
PM5544 típusú színes tesztábrát használták a DR-nél, addig a 80-as években már
áttértek a digitális óra-kijelzéses Philips elektronikus tesztábra (PM5534 tip.) használatára,
amelynél a DR DANMARKS RADIO feliratozást alkalmazták. Podani
Györgynek mind két típusú, feliratozású tesztábráról kitűnő minőségű fotókat
sikerült rögzítenie, így ezeket bemutatom az olvasóknak is.
DR. DANMARK -Funen (E.3.) |
DR DANMARKS RADIO Copenhagen(E.4.) |
Norvégia
Televíziójának
(NRK) vétele:
Az egyik legkitűnőbb vételi eredményeket mondhatja magának Podani György a
Norvég Televízió (Norwegian Broadcasting Corporation-Television) azaz az NRK
első programjának vétele tekintetében, hisz az elmúlt 30 évi tv-amatőrködése
alatt, igen nagyszámú NRK adóállomás azonosított vételét érte el, s
egy-egyet is jó egynéhány alkalommal. Az NRK-nak, a VHF-I. tv-sávban, a távolsági
vétek szempontjából első sorban "figyelembe vehető" E.2., E.3. és E.4. csatornáin
mint egy 12 db, nagyobb teljesítményű, ún. gerincadó állomása volt, melyek
vétele magyarországi amatőrök számára is kedvező feltételek között elérhető
volt.
Az egyes norvég vételek helyének azonosítása azonban az 1970-es évek első feléig azonban
szinte lehetetlen volt, hisz az 1970-es évek legelején (még az NRK, ill.
TELEVERKET NORGE feliratozású, ún. "G" típusú monoszkóp tesztábra
használata után) még az NRK
felirattal ellátott, ún. FuBK típusú elektronikus tesztábrát sugározta a
legtöbb adóállomásuk, s előfordult még az NRK feliratozású, ún. "F"
típusú monoszkóp sugárzása, és így vétele is. Az 1970-es évek közepén azonban
kezdtek egyed uralkodóvá válni a különböző feliratozású PM5544 típusú, színes
elektronikus tesztábrák is, melyeket még egységesen NORGE NRK, ill.
NORGE TELEVERKET feliratozással láttak el, tehát egyedi, vételi hely
azonosításuk még ekkor is lehetetlen volt. Az 1970-es évek közepétől azonban beköszöntött
a "Kánaán" a TV-DX amatőrök számára, hisz az NRK a gerincadóit külön-külön
feliratozott PM5544 típusú tesztábrákkal is ellátták, melyet néhány évig
órakijelzés nélkül, majd ezt követően órakijelzéssel ellátott változatban
(PM5534 tip. etc)
sugároztak a gerincadók, így minden jó minőségű vétel konkrétan is azonosíthatóvá vált,
mind amellett, hogy közvetlenül az adáskezdés előtt még az 1980-as évek közepén
is "beadták" a NORGE TELEVERKET feliratozású, "központi" tesztábrát is.
Podani György az NRK adóállomásainak vételével rendkívüli "teljesítményt"
állított be, úgy az egyes vételi helyek száma, mind a vételek minősége
tekintetében. Az E.2. csatornán azonosítottan (lefotózva) is vette: GREIPSTAD (kb.
1.460 km),
GULEN (kb.1.600 km), MELHUS (kb. 1.910 km), az E.3. csatornán: BAGN
(kb. 1.730 km), GAMLEM(SVETEN) (kb.1.960 km),
HEMNES (2.280 km), míg az E.4. csatornán: BREMANGER (kb. 1.890 km),
és KONGSBERG
(kb. 1.540 km)
adóállomásokat. Podani György "párját ritkító, kitűnő minőségű NRK vételeiből,
egy valódi "monoszkópvadászi" képgalériát mutatok be az alábbiakban.
Egyébként az NRK a tekintetben is a tv-amatőrök nagy barátja volt, hogy minden
hozzájuk megküldött vételi értesítőt visszaigazoltak egy ún. QSL-levélben,
melyben az ország térképén feltüntették az egyes adóállomások helyét,
csatornaszámát, s külön is megjelölték az igazoltan vett adóállomásokat is, így
ezzel a tv-amatőröknek külön is segítséget nyújtottak. Podani Györgynek
megküldött jó egynéhány visszaigazoló NRK QSL-levél közül, egyet itt is
bemutatnék.
Végezetül meg egy extrém különlegességre hívnám fel a figyelmet egy lehetséges
norvég TV-DX vétellel kapcsolatban, még pedig az E.2. csatornán 30 kW
teljesítménnyel sugárzó VARANGER állomás tekintetében, hisz ez az NRK
tv-állomás mind amellett, hogy pld. Podani Györgytől való vételi távolsága pld.
kb. 2.700 km, de az adóállomás helye már kb. 500 km-el "túl van" az Északi sarkkörön
is, azaz szinte "Északi sarki TV-DX-nek" is tekinthető Varanger vétele az
E.2. csatornán! Podani György több alkalommal is sikeresen vette az NRK
Varanger tv-állomását is, így pld. (korabeli, vételi jegyzetei alapján:
1982. VI. 26.-án és 1984. VI. 22.-én a kora délutáni órákban, aznapi (idősávi) 7-8 db. további
norvég azonosított vétellel egyetemben.
NORGE TELEVERKET (E.2., E.3. és E.4.) |
NORGE TELEVERKET (E.2., E.3. és E.4.) |
NORGE TELEVERKET (E.2., E.3. és E.4.) |
NORGE NRK (E.2., E.3. és E.4.) |
NORGE GREIPSTAD PM5544 etc (E.2.) |
NORGE GREIPSTAD PM5534 etc (E.2.) |
NORGE GULEN PM5544 tip. etc (E.2.) |
NORGE GULEN PM5534 etc (E.2.) |
NORGE MELHUS PM5544 etc (E.2.) |
NORGE MELHUS PM5534 tip. etc (E.2.) |
NORGE BAGN PM5544 tip. etc (E.3.) |
NORGE BAGN PM5534 tip. etc (E.3.) |
NORGE GAMLEM(SVETEN) (E.3.) |
NORGE GAMLEM(SVETEN) (E.3.) |
NORGE HEMNES PM5544 tip. etc (E.3.) |
NORGE HEMNES PM5534 tip. etc (E.3.) |
NORGE HEMNES PM5534 etc (E.3.) |
NORGE BREMANGER PM5534 etc (E.4.) |
NORGE KONGSBERG PM5544 etc (E.4.) |
NRK tv-óra (E.2., E.3. és E.4.) |
Az NRK QSL-levele |
|
NRK MELHUS 1981.04.22.-i vétele (E.2.) |
Svédország
Televíziójának
(SR, SVT) vétele:
Norvégiához hasonlóan, a másik nagy-, és hosszan elnyúló Skandináv ország,
Svédország Televíziójának (Sveriges Radio AB, Sveriges Television AB)
vétele is a leggyakoribbak közé tartozott Podani György tv-amatőrnél is. A Svéd
TV-nek kb. 10 nagyteljesítményű, gerincadója van (volt) a VHF-I. tv-sáv
frekvenciáin azaz az E.2., E.3. és E.4. csatornákon. Vételi szempontból
"legközelebbi" tv-adó, kb. 1.100 km-re lévő, az E.2. csatornán sugárzó Hörby,
míg a legtávolabbi, a Podani Györgytől - az Északi Sarkkör közelében található -
kb. 1.900 km-re lévő Älvsbyn adóállomása volt az E.4. csatornán. Sajnos
azonban, a Svéd Televízió (SR) semminemű megkülönböztetést nem
alkalmazott az adás kezdést megelőzően-, és az ún. "ipari adás" keretében
sugározott tesztábrái tekintetében. A tesztábrák feliratozásában változás, csak az egyes
időszakokban egységesen változó feliratozásban jelentkezett.
Az alábbiakban bemutatandó összeállításban megpróbálom időrendi vételi
sorrendben bemutatni Podani György által vett elektronikus tesztábrákat, illetve
egyéb program azonosító tesztképeket, programképeket. A Svéd Televízió (SR)
egyébként a TV1 SVERIGES RADIO STOCKHOLM SR feliratozású, saját fejlesztésű
monoszkóp ábrájuk használatát a színes adások rendszeressé válása után -
fokozatosan váltották fel az 1970-es évek legelején a Philips PM5544 típusú,
színes elektronikus tesztábrájára, melyet az első időben még csak a TV1
feliratozással, majd később a TV1 SVERIGE feliratozással látták el,
illetve digitális órakijelzést is használni kezdtek ezen teszt ábrájukban
(PM5534. tip. etc.).
Egyébként a saját fejlesztésű monoszkópábrájuk sugárzásának megszüntetését
követően néhány évig sugározták még a monoszkópábrában (a BBC "F" típusú
monoszkópjához hasonlóan) látható kislány képét "néhány évvel idősebb"
megjelenésben is egy tesztábraként, amelyben a kislány fotója alatt egy
szürkeségi skálát láthatunk. Podani Györgynek sikerült ezt tesztábrát is
megörökítenie, igaz, nem a legjobb, nem a tőle már megszokott kifogástalan
minőségben, ezért e tesztábra digitálisan felújított változatát az Ő fotója
mellett szintén bemutatom.
Mint különlegességet, vételi kuriózumot megemlítem, hogy Podani Györgynek igen
ritkán, az elmúlt évek alatt 1-2 alkalommal sikerült a Svéd Televízió 2.
programját is elcsípnie az UHF sávban, egy ilyen vételéből rögzített, TV2
SVERIGE feliratú, PM5544 típusú tesztábráját be is mutatom.
Egyébként a Svéd Televíziónál sem volt rendszeresítve az tv-amatőri vételek
visszaigazolására szolgáló "hivatalos" QSL-lap (talán mert az egyes vétel helye
konkrétan nem volt visszaigazolható, csak az ország tv-programjának vétele), így
általában ún. QSL-levelekben nyugtázták a vételi értesítéseket, és küldtek meg a
svéd adók által használt tesztábrák fotóit is, illetve személyre szólóan nem
megírt, QSL-lap szerű lapokat-képeket küldtek esetlegesen az amatőröknek.
TV1 (SVERIGE) (E.2., E.3., E.4.) |
TV1 (SVERIGE) (E.2., E.3., E.4.) |
TV1 SVERIGE (E.2., E.3., E.4.) |
TV1 SVERIGE (E.2., E.3., E.4.) |
TV1 SVERIGE (E.2., E.3., E.4.) |
TV1 SVERIGE (E.2., E.3., E.4.) |
TV1 SVERIGE (E.2., E.3., E.4.) |
KANAL 1 SVERIGE (E.2., E.3., E.4.) |
TV1 SVERIGE tv-óra (E.2., E.3., E.4.) |
TV2 SVERIGE PM5534. tip. etc (UHF) |
A Svéd TV (SR, SVT) QSL
levelei, lapjai |
|
Svéd Televízió 1979.06.20.-i vételi visszaigazolása |
|
Svéd TV QSL lapja 1980-ban |
|
Finnország
Televízióinak
(YLE) vétele:
Norvégiához és Svédországhoz hasonlóan Skandinávia harmadik "klasszikus" országa
(mert Skandináviához szokták időnként Dániát is sorolni) Finnország is - a VHF-I.
tv-sávbeli nagy adóteljesítményeinek köszönhetően - az igen gyakran vehető
országok közé sorolhatók a tv-amatőrök körében, így Podani Györgynél is. A
Finnország Televíziójának (Oy Yleisradio)
akár mind két közszolgálati programjának vétele is lehetséges volt az VHF-I.
tv-sáv frekvenciáin, hisz a Finn 1. programot az E.2. csatornán (a kb. 2.100 km
vételi távolságú) Taivalkoski, az E.3. csatornán - az Északi sarkkörhöz
közeli - Tervola, (2.150 km) míg az E.4. csatornán Vuokatti
állomásról (kb. 1.750 km) volt vehető, s az E.4. csatornán volt még egy igen kis
teljesítményű (2 kW) adó Ruka-ban (kb. 2.050 km), melynek a vétele
"esetleg" előfordulhatott. A Finn Televízió (YLE) 2. programját az
E.2. csatornán Tampere állomásról (1.650 km) is sugározta, így ennek
kedvező vétele is biztosított volt a hazai tv-amatőrök számára is.
Podani György a tv-amatőrködése kezdeti éveiben, - az ún. "G" típusú
monoszkópról a FuBK típusú, elektronikus tesztábrára történő Finn "átállás után"
- a YLEISRADIO felirattal vette e tesztábrát, majd később kitűnő, színes
minőségben a YLE HLKI feliratozással is. A YLE a korábban a két
közszolgálati programjánál használt, ún. "G" típusú monoszkópábrái
feliratozásától (YLEISRADIO TV1 és YLEISRADIO TV2) eltérően nem a
feliratozásában, hanem megjelenítésében különböztette meg a TV1 és TV2 adásánál
használt tesztábráit, mivel a 2. programjánál használt FuBK típusú tesztábránál
nem alkalmazták a "kört" a tesztábra középső, színskálát-, szürkeségi skálát és
az ún. frekvencia skálát tartalmazó részén. Így a kevés számú (de
nagyteljesítményű) egyes tv-állomások a VHF-I. tv-sávban viszonylag jól
elkülöníthetők és külön-külön is azonosíthatóvá váltak Podai György számára is,
aki az 1980-as években már, még jobban elkülönülő és azonosítható formában vette
az egyes Finn adókat a VHF-I. táv sáv csatornáin, hisz ekkortól már a YLE TV1
és a YLE TV2 feliratozással adták a FuBK típusú tesztábrájukat az egyes
Finn tv-programok.
YLEISRADIO (TV1) (E.2., E.3., E.4.) |
YLE HLKI (TV2) (E.2.) |
YLE HLKI (TV1) (E.2., E.3., E.4.) |
YLE TV1 (E.2., E.3., E.4.) |
Spanyolország
Televízióinak
(TVE) vétele:
A Spanyol Televízió (Radiotelevision Espanola), a TVE vétele
valóban a leggyakoribb TV-DX vételek közé tartozik, köszönhetően a VHF-I.
tv-sávban található igen nagyszámú s nagyteljesítményű tv-adóállomásai miatt. A
TVE 1. programját az E.2. csatornán (a Podani György QTH-jától kb. 2.100
km vételi távolságú) Madrid - Navacerrada, az E.3. csatornán a
Valencia tartománybeli Alicante - Aitania (kb. 1.930 km), az
Aragonia tartománybeli Zaragoza - La Muela (kb. 1.800 km), és az
Asturias tartománybeli Ovideo - Gamoniteiro (kb. 2.150 km), míg
az E.4. csatornán, Baszkföldről, Bilbao - Sollube (Vizcaya) (kb.1.930 km.),
Barcelona - Tibidabo (kb. 1.570 km), Andaluziából (Zona Sur) Sevilla - Guadalcanal
(kb. 2.400 km), Galicia tartományból La Curuña -
Santiago (kb. 2.350 km), valamint
Madrid egy kisebb teljesítményű (15 kW) adóját lehetet venni a TV-DX-ek során. Érdekességként megemlíteném meg,
hogy a TVE 1 programját sugározta még az E.3. csatornán Santa Cruz de
Tenerife - Izaña (kb. 4.000 km) adója is a Kanári-szigetekről, amelynek
vétele akár Magyarországon is előfordulhatott, illetve több hazai amatőr is
sikeresen (QSL-lappal "visszaigazoltan) vette ezt a spanyol tv-adót is.
Egyébként a TVE 2 programja is vehető
volt az VHF-I tv-sávban, nevezetesen az E.2. csatornán, a Galicia tartománybeli,
50 KW teljesítményű
Santiago de Compostela (2.360 km) adójáról.
Podani György a VHF-I. tv-sáv valamennyi frekvenciáján vette a Spanyol TV (TVE)
programjait, amely során is igen szép számú-, és változó formájú-, kialakítású
monoszkópot, majd színes, elektronikus tesztábrát sikerült feliratozva is fognia. Gyurinak
lehetősége volt még arra is, hogy az 1970-es évek közepéig sugározott,
fekete-fehér spanyol monoszkópábrát venni tudta különböző frekvenciákon,
különböző feliratozással, mint pld. TVE VALENCIA, TVE ZONA SUR,
stb. A színes adások megindulása után a TVE először különböző feliratozású
CBP-ket (Colorbars) sugározott, majd saját fejlesztésű elektronikus
monoszkópot használt az RTVE, CADENA I, ill. a RTVE 2. programjánál
CADENA II feliratozással. Az 1980-as évek közepétől "visszaálltak" a
színes
elektronikus monoszkópjuk "fejlécében" a TVE feliratozásra, míg a
tesztábra alsó részén a tve 1 , ill. tve 2 feliratozásra, s amíg
ezt az ábrát az adáskezdést megelőzően használták, addig az ún. "ipari adás"
keretében egy szintén spanyol fejlesztésű CBP változatot használtak az
adóállomás nevének és csatorna számának feltüntetésével. Podani György által
vett spanyol tesztábrák köréből egy válogatást állítottam össze, melyet az
alábbiakban be is mutatok. A Spanyol Televízió a hozzáküldött tv-amatőri vételi
jelentéseket az elektronikus monoszkópjuk fotójával díszített QSL-lappal
igazolták vissza, így ezekből is egyet bemutatnék az írásom mellékleteként.
TVE VALENCIA (Alicante ) (E.3.) 1973 |
RTVE CATALUNYA I BALEARS (E.4.) |
TVE ARAGON (Zaragoza) (E.3.) |
CONTROL CENTRAL RTVE -Madrid (E.4.) |
RTVE CADENA I. (E.2., E.3., E.4.) |
RTVE CADENA I. (E.2., E.3., E.4.) |
RTVE AITANA 3 (Alicante) (E.3.) |
RTVE GAMONITEIRO 3 (Ovideo) (E.3.) |
RTVE LA MUELA 3 (Zaragoza) (E.3.) |
RTVE BARCELONA 4 (Tibidabo) (E.4.) |
RTVE MADRID 4 (E.4.) |
RTVE SOLLUBE 4 (Bilbao) (E.4.) |
TVE tve 1 (E.2., E.3., E.4.) |
TVE 1 programja (E.2., E.3., E.4.) |
A TVE QSL-lapja |
|
|
1979. VI. 3.-i tv-vétel QSL-lapja |
Portugál
Televízió
(RTP) vétele:
A Spanyol Televíziótól eltérően, Portugália Televíziója (Radiotelevisao
Portuguesa S.A.R.L.) az RTP a viszonylagos ritkaságok közé tartozott
Podani Györgynél. A TV-DX vételek szempontjából figyelembe vehető egyező
csatornaszámok, a némileg kisebb adóteljesítmények, az azonos vételi irány-, s
ebből adódóan a távolsági vételi lehetőségeket elősegítő magas-légköri
állapotoknak ugyanazon területre gyakorolt hatása miatt a Spanyol TVE lényegében
elnyomta a Portugál RTP adásait, így vételi lehetőségét igen megnehezítette.
Az 1955. decemberében indult Portugál Televíziónak (RTP) a VHF-I. tv-sáv
frekvenciáin, csatornáin, 1-1 közepes teljesítményű tv-adója üzemelt. Az E.2.
csatornán Muro, az E.3. csatornán a Coimbra - Lousa
(amely Podani György QTH-jától mint egy 2.430 km vételi távolságú) valamint,
igen kedvező esetben elfordulhatott még az RTP-nek egy extrém vétele is az E.4.
csatornán, az Azori szigeteki Cume adójának vétele is, amelynek
vételi távolsága kb. 5.000 km!
Az RTP adóállomásai az 1970-es évek legelején az RTP feliratozással
ellátott, az ún. "E" típusú monoszkópábrát sugározták, majd az 1970-es évek
közepétől néhány évre bevezettek egy fekete-fehér, ún. "kockaábra"
(Philips GM2671/50 tip. etc.) sugárzását,
melynek "négy sarkában" szürkeségi skálákat is adtak. Podani Györgynek is ezt a típusú portugál
elektronikus tesztábrát sikerült vennie és lefotóznia is. Érdekesség, hogy
lényegében ugyan ezt a típusú tesztábrát használta néhány évig a spanyol RTVE
is, azzal a különbséggel, hogy náluk a tesztábra közepén lévő 2 db. "kocka
elemet" elhagyták, ezáltal így jól elkülöníthetővé vált, hogy spanyol-, vagy
portugál vételből származik-e a TV-DX vétel. A színes adások bevezetése,
rendszeressé válása után, azaz 1977-től az RTP 1. programja is fokozatosan a FuBK
típusú, elektronikus tesztábra használatára tért át, melyet RTP, RTP 1
feliratozással láttak el, illetve az Azori szigeteki Cume adója az
R.T.P. ACORES feliratú, FuBK típusú tesztábrát sugározott.
RTP 1 (Lousa) E.3. |
RTP 1 programja (Lousa) E.3. |
TV-DX vételek az "Arab világból"
Törökország
Televíziójának
(TRT) vétele:
Európa és a Közel-keleti "arab térség" találkozásánál lévő Törökország Televíziójának (Turkish
Radio Television Corporation), a TRT-nek a vétele az igazán "mostoha
gyermekei" a magyarországi tv-amatőröknek, hisz igen ritkán sikerült elérnie
valakinek a TRT eredményes, s egyértelműen azonosított vételét.
[Megjegyzés: a világ tv- és rádióadóit nyilvántartó, rendszerező
szakirodalom (World Radio TV Handbook évkönyvi kiadásai) a Közel- és Közép-Kelet
televíziói közé sorolja a Török Televízió mellett a Ciprusi Televízió-t (Cyprus
Broadcasting Corporation), a CBC-t is. Egyébként, a Ciprusi Televízió
vétele is az igazi TV-DX különlegességek közé tartozik, hisz a vételi
szempontból figyelembe vehető VHF-I. tv. sávban csupán egyetlen kis
teljesítményű adó-állomása sugározott a E.2. csatornán, s Hetesi László
amatőrtársunk egy 1975-ben megjelentetett vételi beszámolójában arról adott
tájékoztatást, hogy 1973. augusztus 3.-án, 14,35-kor elcsípte a CBC adását,
amikor is az, az RMA típusú monoszkóp ábráját sugározta. További Ciprusi
vételről magyarországi amatőrök körében nincs tudomásom. (Egyébként a Ciprusi TV
az 1970-es évek legvégétől már a PM5544 típusú-, felül CBC, alul PIK
felirattal ellátott, elektronikus tesztábrát sugározott.)]
A Török Televízió vétele is azért tartozik az igazi különlegességek és
ritkaságok körébe, mivel nem voltak a TRT-nek a VHF-I. tv sávban nagyobb
teljesítményű tv-adói. Az E.3. csatornán üzemelő, 2 db. kis teljesítményű (2,5 kW)
tv-állomásról van információm, ezek Bagisli, és korábban, a Dél-törökországi
Adona tv-adója. Az 1970-es évek legelején még üzemelt a TRT-nek egy adója az
E.02. csatornán is, ez Bursa volt, 60 kW-os adóteljesítménnyel.
(Itt említeném meg, hogy M. Tóth László, püspökladányi tv-amatőrnek még 1974-ben
sikerült elcsípnie a tőle kb. 1.600 km vételi távolságból az E.3. csatornán a
TRT vételét, amely vétel során a TRT ADONA feliratú, Telefunken
T05. típusú tesztábrát rögzítette.)
Egyébként az 1980-as évek közepéig is csak egy földi programot sugárzó TRT
1975-ben az EBU típusú-, fejlesztésű fekete-fehér elektronikus tesztábra
használatára tért át, melyet (igen "vastag betűs") TRT feliratozással
láttak el. Az 1980-as évek elején már ezt a típusú tesztábrát a TRT-TV (TRT
Televizyonu) feliratozással használták, s ezt a feliratozású tesztábrát vette
sikeresen Podani György tv-amatőr is néhány alkalommal (így pld. 1980. VIII.
15.-én 11,05-től, 1981. VI. 8.-án 11,22-től, 1982. VIII. 4.-én 14.10-től) az
E.4. csatornán a kb. 900 km vételi távolságú Isztambulból, ahol az Istanbul
University-n üzemelt egy kisteljesítményű, 500 W-os adója a TRT-nek.
Így, igazi TV-DX csemegének számít Podani György török TV-DX vétele is.
Megkívánom említeni, hogy a TRT 2. programját csak az UHF-IV/V. tv-sávban
telepített adóiról sugározta, amelyek 1985-ben már FuBK típusú, elektronikus
tesztábrát sugároztak TRT TV2 felirattal. 1990-ben az E.3. csatornán
Bagisli adója már TRT feliratú, PM5544 típusú tesztábrát használt.
TRT (E.3.) |
TRT -Istanbul University (E.4.) |
Szíria
Televíziójának
(STC) vétele:
A Közel-Kelet televíziói közül a gyakrabban vehetők közé tartozott a Szíriai
Televízió (Syrian Arab Television) vétele. Az STC vételére
több nagyteljesítményű adó-állomásról is lehetet számítani,
azaz az E.3. csatornán Abou Kamal (200 kW) és Nabi-Saleh
(100 kW) adókról, valamint
az E.4. csatornán a 200 kW adó-teljesítményű Hassake-ról. Podani György több alkalommal is vette
kitűnő-, színes minőségben is az STC programját úgy az E.3., mint az E.4.
csatornákon, amelyek átlagos vételi távolsága kb. 1.900 - 2.000 km nagyságúak
voltak. (Egyébként az E.4. csatornán van még a szíriai tv-nek, az ORTAS-1-nek 2
db. kisteljesítmény állomása, ezek Salkhad (0,64 kW) és Haddar (0,2 kW). Vételei során ORTAS-DAMAS (és tesztábra "fejlécében" arab betűs)
minden tv-adó állomásnál egyező azonosító felirattal vette a PM5534 típusú,
órakijelzéses tesztábrát. Egyébként Szíria Televíziója az 1970-es évek közepéig
még a RETMA 1956 típusú TC, monoszkópábra egy speciális kialakítású
változatát sugározta.
(STC) ORTAS-DAMAS (E.4.) |
(STC) ORTAS-DAMAS (E.4.) |
ORTAS-DAMAS CBP etc.(E.4.) 2010. |
ORTAS-DAMAS adáskezd. (E.4.) 2010. |
Libanon
Televíziójának
(CLT) vétele:
Libanonban már az 1970-es években is két nagyobb televíziós társaság sugározta
programját, de amíg a Tele Orient-nek nem volt a TV-DX vételek
szempontjából figyelembe vehető adója a VHF-I. tv-sávban, addig a Tele Liban
(Compagnie Libanaise de Television), azaz a CLT e körben kedvezőbb
feltételekkel rendelkezett, hisz amellett, hogy az E.2. csatornán 3 db.
kisteljesítményű (1 kW ERP) adója (Fih, Jounieh és Beit-Mery)
található, (melyek a Tele Liban 1., 2. és 3. programját sugározták), az E.4.
csatornán 60 kW ERP teljesítménnyel sugározó Masser el Chuf (amely a TL-2
programját adta) vételére "érdemibb" lehetőség mutatkozott. Podani György is az
E.4. csatornán vette a kb. 1.900 km vételi távolságú, Tele Liban
programját néhány alkalommal. Tesztábra vételében nem volt ugyan szerencsés
(egyébként a CLT csak egy hálóábrát sugározott adáskezdést megelőzően), a
CLT adását azonosítottan is fogta néhány alkalommal. Ilyen vételeiből,
adásképből mutatok be 2 db.-ot, melyet a Tele Liban un. QSL-levélben is
visszaigazolt Podani Györgynek, mint libanoni tv-vételt. E QSL levélre méltán
büszke, hisz eddig nem ismert olyan magyar TV-amatőr aki rendelkezne a libanoni
QSL-lappal, vagy akár QSL visszaigazoló levéllel. A libanoni tv-vétel
lehetőségénél meg kívánom meg jegyezni, hogy az 1980-as évek végén már az LBC
tv-programja is vehető volt 0,2 kW adó-teljesítménnyel az E.2A csatornán,
Jounieh állomásról.
Tele Liban programja (E.4.) |
Tele Liban programja (E.4.) |
A Tele Liban QSL-levele |
|
Tele Liban 1979. VI. 9. és 10.-i vétele (E.4.) |
Jordánia
Televíziójának
(JTV) vétele:
Bár a Jordán Televízió (Jordan Television Corporation), azaz a JTV
vételére a VHF-I. tv-sávban csak egyetlen adó állomásról lehetett számítani, de
mivel az E.3. csatornán sugárzó Amman (Suweileh) vételi távolsága és fekvése,
valamint az adóállomás teljesítménye (128 kW ERP) is igen kitűnő volt, így
vétele is gyakrabban előfordulhatott. Podani György is igen sok alkalommal
eredményesen, elképesztően kitűnő minőségben, és pontosan azonosíthatóan vette több arab vétele körében is a
Jordán Televízió, a JTV programját a tőle kb. 2.100 km távolságú Ammanból.
Podani György még olyan szerencsés volt, hogy 1974-ben az arab betűs azonosító
felirattal ellátott, Marconi RC típusú monoszkóp ábrával is vette a JTV
adását, de ezt követően is számos változatban sikerült rögzítenie a JTV által
használt színes elektronikus tesztábrákat, de a különböző logókat, program
azonosító képeket, tv-órákat, stb. is.
A Jordán TV az 1980-as évek legelején vezette be a színes adásokat, s legelőször
a Philips PM5538 típusú, színes elektronikus tesztábrát használták egy rövid
ideig (melyet archívumomból bemutatok) JTV AMMAN feliratozással, majd a széles körben használt PM5544
típusú színes tesztábra sugárzására állt rá az JTV is. Először az órakijelzés
nélküli változatban használták az 1980-as évek elején JTV AMMAN
feliratozással, majd az évtized második felében már óra kijelzéses (PM5534. tip.
etc.) változatban,
illetve megváltoztatott feliratozással, amely a JTV SUWEILEH feliratra
változott. Külön érdekessége a JTV-nek az 1999-ben sugározott, és Podani György
által vett (dátum- és óra kijelzéses változatú) PM5534 típusú tesztábrája is, hisz amíg a tesztábra felső részén
lévő, feliratozásra szolgáló mezőben helyezték el a JTV-AMMAN feliratot,
addig a tesztábra alsó részén lévő, szintén feliratozásra szolgáló mezőben most
már arab nyelvű feliratozást tüntettek fel.
Podani György igen nagyszámú és széles tárgykörű fotókat rögzített a JTV
adásaiból, melyekből egy "tucatot" közre is adnék az alábbi JTV-s mini
kép-galéria
keretében. A Jordán Televízió Podani György vételi értesítését egy ún. vétel
visszaigazoló QSL-levélben is nyugtázta 1979-ben, melyet szintén bemutatnék.
JTV AMMAN monoszkója (E.3.) 1974. |
JTV AMMAN bemondója (E.3.) 1979. |
JTV AMMAN tv-órája (E.3.) 1979 |
JTV AMMAN PM5538 tip. etc (E.3.) |
JTV AMMAN PM5544 tip. etc (E.3.) |
JTV AMMAN adáskezdő logó (E.3.) |
JTV AMMAN PM5544 tip. etc (E.3.) |
JTV AMMAN adáskezdő logo (E.3.) |
JTV SUWEILEH PM5534 tip. etc (E.3.) |
JTV AMMAN tv-órája (E.3.) |
JTV SUWEILEH PM5534 tip. etc (E.3.) |
JTV SUWEILEH PM5534 (E.3.) 1999. |
JTV-1 AMMAN progr. logo (E.3.) 2010. |
JTV-1 AMMAN logo (E.3.) 2010. |
A Jordán TV (JTV)
QSL-levele |
|
JTV Amman 1979. II. 17.-i vétele (E.3.) |
Arab Emirátusok
Televízióinak
vétele:
A ritkaságok közé tartozik az Egyesült Arab Emirátusok valamelyik tv-adójának
vétele, bár az United Arab Emirates Television-nak is van egy 240 kW
teljesítményű adóállomása az E.2. csatornán Dubai-ban, s ugyan így a
Dubai Radio and Color Teelvision (DRCTV) is működtet egy 25 kW teljesítményű
adóállomást szintén az E.2. csatornán, Deira-ban. Podani Györgynek minden
valószínűség szerint az E.2. csatornán a kb. 4.000 km vételi távolságú Deira
vételét sikerült elérnie egy alkalommal 1977-ben, amikor innen egy PM5540 típusú
tesztábrával vette ezt az állomást. További információként, az archívumomból
bemutatom még a Dubai TV által később sugárzott, DUBAI 2 (10, 33 &
41) feliratú PM5538 típusú, színes tesztábrát is. (Megjegyzés: A Dubai TV
programját már 1980-ban is az E.2., E.10., E.33 és E.41. csatornán sugározták!)
UAE Dubai PM5540 tip. etc (E.2.) |
UAE Dubai PM5538 tip. etc (E.2.) |
Szaud Arabia Televízióinak
vétele: |
HZ 22 TV Aramco TV -Dhahran (E.3.) |
Egyiptom Televíziójának
(EBT/ERTU)
vétele:
Bár már nem Közel-kelet, hanem Afrikai, de az arab-világból történő tv-vételek közé
sorolandó az Egyiptomi Televízió vétele is. A viszonylagos ritkaságok közé
tartozik az Egyiptomi Televízió (Egyptian Radio and TV Federation / Egyptian
Radio and Television Union) vétele
is a TV-DX-ek során, hiszen csak az E.3. csatornán, Port Said-ban üzemelt
egy közepes teljesítményű (10 kW) adója az EBT-nek, amely egyébként az egyiptomi I.
programot adta. Az 1980-as évek legvégén volt már az EBT-nek az Dumyat-ban 2 db.
kisteljesítményű (0,9 kW) adója, melyek az E.2. csatornán az ERTU 2. programját,
míg az E.4. csatornán az ERTU-1 programját sugározta, de
konkrét-, és azonosított magyarországi
vételükről még nincs információ. Podani György nagy valószínűséggel az Egyiptomi TV
(EBT)
1. programját fogta 1977-ben az E.3. csatornán, a kb. 2.150 vételi távolságú
Port Said-ból, amikor a két csillagos nemzeti lobogójukat fogta
adás kezdéskor. Egyébként az EBT még az 1970-es évek második felében
(1977-ben) is - a Szíriai TV-hez hasonlóan - a RETMA 1956 TC monoszkóp
ábrának egy speciális kivitelű változatát használta azonosító feliratozás
nélkül, melyet informálás képen, szintén bemutatok.
EBT 1 adáskezdés Port Said (E.3.) |
EBT RETMA 1956 TC-je (E.3.) |
Tunézia Televíziójának
(RTT)
vétele:
Podani György TV-DX vételi eredményeit bemutató írásom befejezéseként a Tunéziai
Televízió (Radiodiffusion Television Tunisienne), az RTT általa
elért vételét ismertetném. Az RTT azonosított vételét néhány alkalommal sikerült
elérnie színesben is. A Tuniszi Televíziónak az E.4. csatornán üzemel egy 40 kW
ERP teljesítményű adója Remada-ban, amelyet Podani György is sikeresen vett. A vételi
távolság kb. 1.800 km volt. Az alábbiakban bemutatandó, 2007. V. 13.-i RTT vétele során rögzített sport
közvetítés képeiben is jól azonosítható a Tuniszi TV, a TV7 Tunisia
logója. Egyébként a Tuniszi TV FuBK típusú, elektronikus tesztábrát sugározott,
RTT és mellette arab feliratozással ellátva.
RTT TV7 Tunisia programja (E.4.) |
RTT TV7 Tunisia programja (E.4.) |
Ennyi lett volt Podani György tv-amatőr TV-DX vételi
eredményeinek bemutatása, csak gratulálni lehet nagyszerű eredményeihez.
??????
Beszámolóm zárásaként szeretnék még bemutatni Podani Györgynek egy máig nem
azonosított TV-DX vételét, amely 1980 nyarán, az E.4. csatornának megfelelő
frekvencia tartományban történt, egy intenzív dél-, dél-keleti irányból történő
hullámterjedés vétele során.
Az olasz RAI 1 feliratú, PM5544 típusú, elektronikus tesztábra vételéről készült
felvételre részben ismét ráexponált újabb felvételen látható FuBK típusú
elektronikus tesztábra feliratozása a viszonylag jó minőségű vétel
ellenére sem olvasható egyértelműen a különleges betű-formátum miatt.
Kérem e beszámoló olvasóit (határokon innen és túl),
hogy aki esetleg felismeri a tesztábrát, látta már valamely országban, ill.
rendelkezik bármilyen információval arról, hogy azt 1980-ban mely ország
tv-társasága sugározhatta ki, kérem jelezze az
ingsat@what.hu E-mail címen.
Budapest, 2010. június 26.
© Dr. Hajdú Mihály