DX Bozóth (M. Tóth László)
tv-vételi eredményei

I.) Földfelszíni tv-vételek a szomszédos országokból
és a hazai regionális, helyi adókról


M. Tóth Laci (DX Bozóth, ill. DX Süvi) püspökladányi tv-amatőr nem csak a napjainkban egyre nagyobb méretű, műholdas televízió vételekre szolgáló parabola antennák építésének-, és az azokkal való "vadászatnak" egyik legismertebb magyarországi "mestere", hanem már a műholdas vételek lehetőségének megjelenése-, és hazai elterjedése előtt is igyekezett egyedi antennarendszereket kiépíteni, mellyel az - 1974-től kezdett - nagytávolságú, ún. TV-DX vételeken túl, a Püspökladányi QTH-jából sikerült elérnie a szomszédos országok földfelszíni tv-adásainak eredményes vételét országonként több adóállomásról is.

DX Bozóth nagytávolságú, TV-DX vételei közül kettő darab igazi különlegesség vételét mutatnám be, az egyik ilyen igazi ritkaságnak számító vételeként a Törökországi (TRT), kisteljesítményű Adana állomás-, míg a másik ilyen különlegességként a kb. 4.400 km vételi távolságú Nigériai, NTV Ibadan sikeres vételét, egy-egy fotó erejéig.


TRT Adana (E.3.)

NTV Ibadan Channel 3 (E.3.)


Laci "földi vételekre" szolgáló antennarendszere egyébként egy-egy 17 és 20 méteres antenna árbócon helyezkedik el ma, de egy ideig működtetett egy 30 méter magasságú antenna árbócot is, melyeket jócskán "feldíszített" antennákkal, így pld. többek között; 120 elemes UHF antennát a IV/V. tv sávra, 22 elemes yagi antennát a VHF-III. sávra, 9 elemes CCIR URH yagi antennát, valamint különböző összeállítású antennacsoportokat, stb. is "működtetett".

A földi antennarendszerével elért vételéiből mutatok majd be (egy rövid sorozat keretében) néhány felvételt, tesztábrát, így ezek körében jelenleg a volt
Jugoszláviai JRT tagköztársasági tv-adók közül a kb. 300-400 km távolságú horvát-, és a kb. 450km távolságú szlovén televíziók vételéről.


JRT ZGRB 1

RTV-1 LJUBJANA

TV SLOVENIJA


M. Tóth Laci tv-amatőr a földfelszíni-, (a műholdas vételi lehetőségeket megelőző) vételei körében, a "néhai nagy Jugoszlávia" egyes tag-köztáraságainak vételei sorában (a horvát és a szlovén vételek után), a szerbiai vételeiből mutattok be 1-2 képet. Az állomások "viszonylagos közelsége" (alig 250-350 km!) miatt a belgrádi és az újvidéki programokat lényegesen jobb minőségben (köszönhetően a nagy hatásfokú-, nagy nyereségű antenna rendszerének) tudta fogni több adóállomásról is, mint pld. a szlovén tv egyes adóállomásait.


JRT TV NOVI SAD

TV Novi Sad

JRT BGRD


DX Bozóth a tőle 150-300 km távolságú, szlovákiai tv-adók gerinchálózatának lényegében teljességét venni tudta (és tudja) a földi antennarendszerével. A szlovák tv 1. (SR 1TV) és 2. (SR 2TV) programjának PM5544 típusú tesztábráját, valamint a speciálisan "csehszlovák, EZO típusú", RS-KH feliratú általános tesztábra fotóját mellékelem vételeiből.


SR 1TV BRATISLAVA

SR 2TV BRATISLAVA

RS KH


A környező országok földfelszíni vételei körében DX Bozóth sikeresen megbirkózott a tőle 400-450 km távolságra lévő osztrák tv (ORF FS1 és ORF FS2), valamint a CCIR URH rendszerű rádióműsort sugárzó állomások vételével is. Sikeresen vette a bécsi-, a grazi-, a semmeringi, stb. adóállomások jeleit, melyről tesztábra fotót is mellékelek.
A kedvezőtlen földrajzi (domborzati) adottságok ellenére, több
ukrán tv adó jeleit sikeresen fogta (és fogja) jelenleg is, így pld. a kb. 200 km-re lévő munkácsi, de a távolabbi kijevi, stb. -állomásokról is.
A tőle közeli
Román Televízió vételéről (és a TVR BUCURESTI feliratú, FuBK típusú tesztábrájának bemutatásáról) külön nem szólnék, hisz az DX Bozóthnak "hazai vételnek" számít, s számtalan adóállomásról tudta, s tudja venni földfelszíni vétel keretében úgy a VHF, mint az UHF sávban.
A rövid sorozatban említetteken túl, időszakosan és jellemzően fekete-fehér minőségben venni tudta még a Lengyel-, a Cseh-, a Boszniai tv-k I. és II. programjainak jeleit is a VHF és az UHF sáv frekvenciáin.


ORF FS 1

ORF FS2

KIJEV


M. Tóth Laci (DX Bozóth) tv-amatőr a földfelszíni ("hagyományos" Yagi, stb. antennákkal történt) környező országok tv programjainak vételi eredményeit bemutató rövid sorozatot, egy szintén közérdeklődésre számot kelthető vételi információval egészíteném ki. Nevezetesen, hogy Laci a nagy teljesítményű, országrészeket tv-, és rádió jellel ellátó ún. "gerincadók" mellett, a helyi-, városi tv-k vétele terén is igen szép eredményekkel büszkélkedhet. Ezeket a helyi, városi adókat igen kicsi (1-2 W) sugárzási teljesítménnyel működtetik, annak elkerülése érdekében, hogy a környezetükben akár másik helyi-, városi tv-re, vagy akár az országos gerincadó hálózatra zavaró hatást nem tudjanak kifejteni. Éppen e műszaki körülmények miatt e mini teljesítményű adók jeleit a város-, és szűk körzete (15-30 km-es sugarú kör) számára sugározzák, de Laci Barátunk számára e problémák, műszaki körülmények csak részben okoztak gondot, hisz a kiépített antennarendszerével nem csak a Püspökladányhoz "közeli", a kb. 50 km-re lévő debreceni, hanem a kb. 70 km-re lévő szolnoki, a kb. 90 km-re lévő egri, a kb. 100 km-re lévő ceglédi, és a tőle szintén ugyan ekkora távolságban lévő gyöngyösi városi tv-t is eredményesen vette (veszi). Mindezek mellett, többek között a kecskeméti (120 km), a szegedi (140 km), a dunaújvárosi, a ráckevei, és a Budapesten időközben már megszűnt Omega TV, majd helyén a Fix TV (kb. 160 km) vétele mellett, a székesfehérvári (180 km), a pécsi (kb. 200 km) városi tv-ket is sikerült befognia. Természetesen a hazai városi tv-k mellett néhány külhoni "közeli" város helyi tv-adóját is elcsípte már, így pld. a kassai, a szabadkai, stb. városi tv-ket is.


TV DEBRECEN

TV SZOLNOK

VTV GYÖNGYÖS




II.) DX Bozóth műholdas tv-vételi eredményei
 


DX Bozóth püspökladányi QTH-ja, vevőantenna rendszere


M. Tóth Laci (DX Bozóth, ill. DX Süvi)
tv-amatőr - a 370 cm átmérőjű, tömör, prímfókuszos  parabola antennájának is köszönhetően -  már hosszú évek óta, igen kimagasló-, és valóban egyedi műholdas vételi eredményekkel büszkélkedik, melyek bemutatásával - közismert szerénysége miatt - nem nagyon fordul a Magyar Sat TV-DX Klubunk levelező listájához. Így néhány, valóban egyedi és egzotikus vételi eredményét szeretném megosztani az e hobby iránt érdeklődőkkel.
 
Lacitól elsőként a keleti 91,5 fokon az év elején üzembe állt Measat 3 jelű műhold sikeres, C-sávban történt vételét prezentáló három tesztábrát mutatnák be a
Malaysiai TV programokról.


RTM TV1 Malaysia

TV3 Malaysia

RTM Angkasapuri


DX Bozóth tv-amatőr a Measat 3 jelű műhold (E.91,5) vétele során nem csak a malaysiai RTM TV1, RTM TV2 és TV3 programokat, valamint az RTM feedjeit vette, veszi sikeresen a C-sávban, hanem a YR Asia TV nevű, Singapore-i programot is e frekvencia tartományban, melyről néhány fotót mellékelten bemutatok. A vétele már csak amiatt is külön érdekesség, hogy legutoljára a 2001-2003. években lehetett Singapore-i programot kódolatlanul venni hazánkban, akkor a keleti 76,5 fokon üzemelő, „azidőtájt” Apstar 2R-ként megjelölt műholdról a Channel News Asia nevű Singapore-i hírprogramot.


YR Asia TV

YR Asia Times

YR Asia Kids


DX Bozóth által a Measat 3 jelű műholdról (E.91,5) az ún. C-sávban elért vételi eredményei körében az alábbiakban még a DZRH TV (Manila Broadcasting Company) fülöpszigeti program logójáról, a HTV 9 (Ho Chi Minh City Television) vietnámi program tesztábrájáról, valamint az időközben kódolásra került FILMAZIA pakisztáni program logójáról mutatok be egy-egy fotót. Ezen vételeket is a 3,7 m-es átmérőjű, tömör tükrével érte el. Figyelemmel arra, hogy Laci barátunk most dolgozik az új, 5 méter körüli átmérőjű tükrének felállításával, így még elképzelni sem tudom, hogy azzal majd milyen különlegességeket fog elcsípni.


DZRH TV

HTV-9 TH.TP.HCM

FILMAZIA


A műholdas "vadászattal" foglalkozók körében kiemelt jelentőségű a keleti 78,5 fokos műholdpozíció, ahonnan jelenleg a Thaicom 2 és a Thaicom 5 jelű műhold sugározza igen sok ázsiai ország tekintetében a tv-, és rádióprogramjaik jeleit.
Mint ismert, már 180 cm átmérőjű parabola tükörrel is, szépszámú vétel érhető el, de akik ennél lényegesen nagyobb tükörrel vadásznak, igazi kuriózumokra lehetnek. M. Tóth Laci amatőrtársunk e műholdpozíció tekintetében is kitett magáért a számtalan egzotikus-, egyedi vételével, melyekből néhányra külön is felhívnám a figyelmetek.
Először a laoszi műholdas programokból mutatok be 2-3 képet, hisz ez valóban igazi kuriózum, „csemege”. Nem tudok arról, hogy laoszi vétellel bárki is büszkélkedhet Magyarországon, de még a környező európai országokban sem tudok ilyen vételi eredményről. Laci sikeresen befogta a laoszi harmadik nemzeti programot, az LNTV 3 -at a 3,457 GHz (V) frekvencián (logójának és tv-bemondóinak fotóját mellékelem), valamint elcsípte a Lao Star Channel kereskedelmi programot is a 3,521 GHz (V) frekvencián.


LNTV 3 Laos

LNTV 3 Laos

Lao Star Channel


DX Bozóth laoszi egzotikus vételeinek bemutatása után egy hasonló egzotikus ország, Nepál műholdas vételi körében elért sikereit osztanám meg az olvasókkal.
A keleti 76, 5 fokos műholdpozícióból (Telstar 10) viszonylag „könnyen”, 180-210 cm-es antennával vehető mindenki által a C-sávban két nepáli tv-program, a Kantipur TV és az Image Channel, de a 78,5 fokról sugárzó Thaicom 5 sorozat számú műholdról, szintén a C-sávban, 370 cm-es tömör tükrével további nepáli programokat is sikerült neki vennie. Ezek a
Nepal TV, a Nepal 2TV (Metro), az Avenues TV, az ABC TV, a Terai TV, melyek tesztábráiról, logóiról fotókat is mellékelek. Említésre méltó még, hogy korábban a 3,489 GHz (V) frekvencián szintén vette még a Channel Nepal nevű programot is, melyet a közelmúltban, ugyanezen a frekvencián a Sagarmatha TV nevű, nepálnak "szánt" amerikai készítésű program váltotta fel.


Nepal TV
 

Nepal TV
 

Nepal 2TV - Metro TV
 

Nepal 2TV - Metro TV
 

Avenues TV
 

Avenues TV
 

ABC TV

Terai TV

Channel Nepal


DX Bozóth vételei körében az alábbi extrémebb myanmari (burmai) vételeiről tájékoztatnám az olvasokat:
A myanmari nemzetközi programot, a
MRTV 3 International-t 180 cm-es antennával viszonylag könnyen vehetjük a Thaicom 5 jelű műholdról a C-sáv ún. "Global" nyalábjáról (sőt a keleti 13 fokos, Hot Bird műholdpozícióból is vehető napi néhány óra időtartamban is), de ezen túl is számos további myanmari program vételére nyílt lehetősége Lacinak. A Thaicom 5 sorozat számú műhold 3,574 GHz (H) frekvenciáján kedvező vételi adottságokkal indult myanmari ún. 5. program családnak az ún. "Regional" nyaláb 3,617 (V) frekvenciájára való költözése után vételük már csak "bozóth méretű" antennákkal kísérelhető meg eredményesen. E vétel körében mutatnám be az 5 Movies, az 5 Cartoons, az 5 Sports és az 5 Series programok tesztábráit, logójait. E programokat időközben a szolgáltató fokozatosan lekódolta, de a csomagból továbbra is szabadon vehető az MRTV és az MRTV 4 programjai.
Egy másik műholdpozícióból, a keleti 87, 5 fokról sugárzó ChinaStar 1-ről viszonyt a
Myawady TV myanmari (burmai) programot már lényegesen könnyebben tudja venni. E program vételét 180 cm-es antennával már többen sikeresen megkísérelhettük, már amennyiben a vételi helyen a szabad rálátás biztosított e műholdpozíció tekintetében. 2 db. fotót e vételéből is bemutatok.
Megjegyezném meg, hogy a Norvégiában élő emigráns burmaiak is készítenek egy programot, a
DVB-t (Democratic Voice of Burma) amely a keleti 76,5 fokról (Telstar 10) 180-210 cm-es antennával szabadon vehető a C-sávban.


 5 Movies
 

5 Cartoons
 

5 Sports
 

5 Series

Myawady TV

Myawady TV


DX Bozóth vételi eredményeinek ismertetése körében, a következőkben a kambodzsai extrémebb vételeire hívnám fel figyelmet.
A keleti 78,5 fokos (Thaicom 5) műholdpozícióból viszonylag "könnyen", mindenki által kb. 210 cm-es antennával vehető a 3,664 GHz (H) frekvencián a közszolgálati
TVK Kampuchea kambodzsai program, amelyből kora reggel a Hot Bird műholdpozícióból is vehető a Ku sávban egy, kettő órás program részlet. E vételi lehetőségen túl azonban Lacinak további kambodzsai programok vételét is sikerült elérnie a Thaicom 5 jelű műholdról. A C-sávban, a 4,135 GHz (V) frekvencián üzemelő kambodzsai mini csomagból sikeresen veszi a TV 5 Cambodia nevű hírprogramot, valamint a francia nyelvű Apsara TV programját. A vételi eredményekről készült fotóit mellékelem.
Egyébként, Laci szintén a Thaicom 5 műholdról, a Ku sávban [12,313 GHz (V)] frekvencián is venni tud kambodzsai tv-programokat a "nagyméretű" antennarendszerével, sajnos azonban, hogy a kambodzsai csomag programjait fokozatosan lekódolták, s jelenleg már csak az
Apsara TV programja vehető innen szabadon.

Már e beszámolóm megírása után kaptam az infót Lacitól, hogy némi "fagallyazás" után a 460 cm-es tükrével sikerült befognia a kambodzsai
CTV 9 nevű programot is a Thaicom 5 műhold 3,448 GHz (V) frekvenciáján, így erről is bemutatok még 2 db. fotót.


 TV5 Cambodia
 

TV5 Cambodia
 

Apsara TV
 

CTV 9 Cambodia

CTV 9 Cambodia
 


A "Maldív szigetek" televízió programjai tipikus példája annak, hogy amíg egy ország egyes tv-programjai igen könnyen, viszonylag kisméretű antennával (150 cm) vehetők a C-sávban, addig az adott ország másik programjainak vételéhez ugyanazon (vagy szomszédos) műholdpozícióból már "Bozóth méretű" antenna szükséges magyarországi vételi szándék esetén.
A keleti 76,5 fokos műholdpozícióból (Telstar 10) az egyik legjobb vételi lehetőségekkel rendelkezik a
TV Maldives közszolgálati program a 4,030 (V) frekvencián, mely akár 150 cm átmérőjű antennával is vehető. Ugyan ilyen kedvezőek a keleti 78, 5 fokon (Thaicom 5) néhány hónapja indult VTV nevű, Maldív regionális program vételi lehetőségei a 3,562 (H) frekvencián, s a 3,600 (H) frekvencián üzemelő csomagban is 180-210 cm-es antennával vehető volt egy ideig az Atoll TV programja (Laci által rögzített program logóját mellékelem), amelyet jelenleg már nem sugároznak műholdról. Igazi különlegesség viszont a Dhi TV nevű Maldív program, amelynek vételét a 3,502 (V) frekvencián viszont csak a 370 cm-es tömör tükrével sikerült DX Bozóth-nak elcsípnie, mely során általa vett program különlegesség tesztábráját és logóját mellékelten bemutatom. Azaz megállapítható, hogy Thaicom 5 jelű műhold (V) polaritással üzemelő transzponderei egyszerű, amatőri felszereléssel (180-240 cm-es antennával) nem vehetők Magyarország területén!, viszont a valóban nagyméretű s kellő precizitással beállított, 360 cm, illetve az ennél nagyobb méretű (tömör felületű) antennával még az ilyen különlegességek eredményes vadászatával is foglalkozhatunk.


 Atoll TV

Dhi TV

Dhi TV


A Thaicom 5 műholdról sugározzák a thai programok túlnyomó többségét. A legkönnyebben vehető thai közszolgálati, nemzetközi program, a Thai TV Global Network, amely a Ku sávban kisméretű antennával is vehető a keleti 13,0 fokos Hot Bird műholdpozícióból. További tahi programok vételéhez azonban már csak a C-sávban van lehetőségünk, s nagyobb antennára van szükségünk, A keleti 75 fokról (ABS 1) 180-210 cm-es antennával vehető a thai ABTV szolgáltatói csomagja a 3,578 (H) frekvencián, melyből kódolatlanul vehető (jelenleg) a Nation Channel, a Thai Cable Network, és a Good Living kereskedelmi programok. További tahi programok vételéhez azonban már "Bozóth méretű" antenna szükséges, s ha ezek a thai programok már igazi Sat DX különlegességeknek minősülnek.
A Thaicom 5 jelű műholdról DX Bozóth a 370 cm-es tömör, „Andrew” típusú parabola antennájával eredményesen veszi 3,460 (V) frekvencián a
PSI Preview, míg a 3,506 (V) frekvencián a Gang Cartoon Channel gyermekcsatorna programját.
A 3,545 (V) frekvencián lévő thai csomag vétele (benne a kódolatlan
Mongkol Channel, a Fan TV, a D Station) még Lacinak is igazi nehézséget okoz, és csak a most új pozícióban felállítandó 460 cm-es antennával tudta időszakosan is megcsípni. Ezzel szemben a 3,585 (V) frekvencián lévő thai csomagot már viszonylag stabilan venni tudja a jelenleg is teljes üzemben lévő 370 cm-es tükrével. A csomagból venni tudja a MIC Channel, a Variety Channel, a Hit Station, a H+ Channel, az MVTV 5(News), a Star Channel, a P5 TV, az Amata Tong Hua Channel, a TCTV (Thai Chinese TV), és a My TV programját. A vételiből néhány fotót az alábbiak szerint mutatok be.


PSI Preview
 

PSI Preview
 

Gang Cartoon Channel
 

Mongkol Channel
 

Hit Station
 

MVTV 5 News
 

 P5 TV

Amata Tong Hua Chan.

Thai Chinese TV


DX Bozóth "nagytányéros" vételi eredményeinek-, sikereinek ismertetése során, most a pakisztáni vételeivel szeretnék röviden foglalkozni.
A pakisztáni vételek a tipikus példája annak, amikor egy adott ország műholdas tv-programjainak vételét egyik műholdról viszonylag könnyen, egy másik műholdról csak nagy nehézségek árán, míg esetleg egy további műholdról még "Bozóth méretű antennákkal sem biztosított a vétel.
A keleti 68, 5 fokon dolgozó Intelsat (volt PanAmSat) 10 sorozatszámú műholdról a C-sávban nagyszámú pakisztáni program (pld.:
Hum TV, AVT Khyber, Khyber News, K2, Ary Digital Asia, QTV, The Musik, Ary One World, WAQT News, Samaa TV, Dawn News, Rohi TV, Dunya News, Express News, Royal News) vételét viszonylag könnyen, 180 cm-es (esetleg 210 cm) antennával stabilan biztosítani tudjuk. Hasonlóan kedvezőek voltak a keleti 78, 5 fokról, a Thaicom 5 sorozat számű műholdról a C-sávban a (H) polaritással sugározott transzponderek, frekvenciák vételi lehetősége. A 3,600 GHz (H) frekvencián sugárzó csomagból az elmúlt hónapok, évek alatt számtalan, színes pakisztáni programot vehettünk (mint pld a Dhoom TV, az N-Vibe, a Sindh TV és a Sindh News, a Dharti TV Network, stb.), amelyek azonban kivétel nélkül, a pakisztániak külön, saját műholdjára, a keleti 38 fokon üzemelő Paksat 1-re költöztek át. E műholdnak azonban olyan kedvezőtlenek a magyarországi vétel szempontjából a lefedettségi-, besugárzási adatai, hogy vétele még a Laci 460 cm-es antennájával sem volt lehetséges, eddig próbálkozásai annak vételére még nála sem vezettek eredményre. A Magyarországon mérhető EIRP teljesítménye e holdnak a 20 dBW alatt van, így az eredményes vétele nálunk még 600 cm-es antennával sem lenne garantálható. Információnk van viszont arról , hogy Olaszország leg-délibb részén viszont már sikerült elcsípni a vételét nagyméretű antennával. Némileg kedvezőbbek, de azért Bozóth méretű antennát igényelnek a Thaicom 5 jelű műholdról (V) polaritással sugározott pakisztáni programok vétele. Laci sikeresen vette, veszi a Fun TV, a Channel Five, az Apna Channel, a Filmazia, a Starlite TV, a KTN, a KTN News, a Kashish TV programjait a 370-, ill. 460 cm-es antennájával.
Sikeres vételeiből néhány fotót az alábbiak szerint mutatok be.


Fun TV
 

Channel Five
 

Starlite TV
 

 KTN News

Kashish TV

Filmazia 2


Különleges helyet foglalnak el a műholdvételek körében a kínai tv programok vételi lehetőségei. Mint közismert a kínai televízió MPEG-2 rendszerű, digitális közszolgálati adásai körében jó egynéhány programot sugároz, ezek száma jelenleg már meghaladja a 12 db-ot. E „program-gyűjteményből” a CCTV-4 megnevezésű programot a külföldön élő kínaiak (és a kínai kultúra-, nyelv iránti érdeklődők) tájékoztatására, szórakoztatására szánják és eljuttatják lényegében valamennyi földrészre. Az Európa számára „szánt” CCTV-4 Europe program változat (Európát lefedő sugárzási nyalábbal) a Ku sávban a Hot Bird 8 (K.13 fok), az Eurobird 9 (K.9,0 fok), az Atlantic Bird 1 (Ny.12,5 fok) és az Intelsat 1R (Ny.45,0 fok ) sorozat számú műholdról is vehető, kisméretű, 90-110 cm-es antennával. E program C-sávban is vehető az Intelsat 10 (K.68,5 fok ) sorozatszámú műholdról is, melynek sugárzási nyalábja lefedi Európa mellett, Afrikát és a Közel-Kelet mellett Ázsia döntő részét is. A C-sávú vételhez 180 cm-es antenna szükséges. E helyen kell megemlíteni, hogy a 2008. évi olimpiai játékokat megelőzően már, a kínai közszolgálati televízió megkezdte már a CCTV-E (CCTV Espanol) nevű, spanyol nyelvű program sugárzását is, amely kizárólag az Intelsat 10 műholdról sugározott CCTV mini csomagjából vehető, szintén 180 cm-es antennával. E C-sávú mini-csomagból vehető még a CCTV-F (CCTV Francis) nevű programja is, hasonló műszaki feltételekkel. A CCTV-F programja azonban a Ku sávban is vehető, kedvező, 90-110 cm-es antennával az Astra 1L (19,2 fok) és a Intelsat 1R jelű műholdról is. A kínai közszolgálati televízió a nemzetközi-, angol nyelvű információs programját CCTV-9 program megjelöléssel sugározza. A program a Ku sávban az Eurobird 1 (K.28,5 fok), a Hot Bird 6 (K.13,0 fok ) és a Thor 5 (Ny.0,8 fok) sorozatszámú műholdakról vehetők kisméretű, 90-110 cm-es antennával, míg a Nilesat 101 (Ny.7,0 fok) jelű műholdról kb. 140-150 cm-es antennával. A CCTV-9 vételére a C-sávban is van lehetőség, ez, a már korábban is említett, az Intelsat 10 sorozatszámú műholdról sugározott kínai mini csomagból lehetséges.

A közszolgálati kínai programokon túl, azonban további kínai (kereskedelmi) programok vételéhez már „Bozóth méretű” vevő antenna szükséges. Laci Barátunk, amatőr társunk, eredményesen birkózott meg a keleti 87, 5 fokon 2003. évben (érdemben) üzembe helyezett ChinaStar 1 jelű műhold vételével is, amelyről a C-sávban igen nagyszámú, MPEG-2 rendszerű kínai kereskedelmi programot vett a 2005/2006-os években. Sajnos e programok jelentős részét egy idő után lekódolták, valamint 2008-ra teljesen leürítették a kínai szolgáltatók e műholdjukat. Remélhetőleg a műhold üzemeltetője újabb programoknak a jövőbeni felhelyezésével még „életet lehel” e műholdjába, hisz arról jelenleg már csak a Myawady TV nevű burmai program vehető a C-sávban.

DX Bozóth a ChinaStar 1-ről sikeresen vette a 370 cm-es antennájával a 3,780 (V) frekvencián a China Movie, a CHC, a Flas TV, a 3,900 (V) frekvencián a China Movieés a Flash TV, míg a 3,846 (H) frekvencián a Xin Jing TV 8 programot, amely egyébként a leghosszabb ideig-, és kódolatlanul is vehető volt. A műholdról a Si TV szolgáltató három program csomagot is indított, és működtetett több mint egy évig, amelyekben lévő programokat szintén eredményesen vette Laci. Ezek a programok a következők voltak: a 3,869 (V) frekvencián a Longan Toy Channel, a World Wealt Channel és a Chess Network Channel programokat, a 4,062 (V) frekvencián a Law & Life, a Channel Joy, a City Play, a Channel Max, a Channel Elan, a Colouful Stage, a Golden Life és a Channel Young programokat, míg a 4,098 (V) frekvencián a Channel Healt, a CBN, a Channel Documentary, a Game Channel, a Great Sports Channel és a Channel Cartoon programokat.

E vételi eredményeiből nagyobb számban mutatok be mutatok be az alábbiakban tesztábrákat és program azonosító képeket, logókat.


China Movie
 

CHC
 

CHC
 

Flah TV
 

Motion TV
 

XJTV-8
 

XJTV-8
 

XJTV-8
 

Chan Joy (Si TV)
 

 City Play

Golden Life

CBN


DX Bozóth
, különleges-, egyedi, digitális rendszerű műholdvételi eredményeit bemutató rövid sorozat utolsó, nagyobb terjedelmű „epizódjában” az
indiai műholdas vételi eredményeit szeretném az érdeklődő olvasókkal megosztani, figyelemmel arra a körülményre is, hogy egyre több indiai programot indítanak kódolatlanul is az új, MPEG-4 rendszerben.
Az elmúlt években - a kialakult gazdasági-, társadalmi-, és családi kapcsolatoknak köszönhetően - számottevően megnőtt az indiai kultúra iránti érdeklődés Magyarországon is. Így, mielőtt rátérnék Laci, „Bozóth méretű antennás” vételi eredményeire, tekintsük át azt, hogy „egyszerűbb eszközökkel” milyen indiai műholdas tv-programok kódolatlan vétele érhető el Magyarország területéről. A nyugati műholdpozícióktól kelet felé haladva mutatnám be a jelenlegi (de gyakran változó) indiai vételi lehetőségeket a Ku sávban, illetve a keleti 68, 5 fok (Intelsat 10) műholdpozíciótól az ún. „C”-sávú (3,6 - 4,2 GHz) frekvencia tartományra is kiterjedően.

A nyugati 7,0 fokról (Nilesat 102) 140 cm-es antennával vehető az arab nyelvű Zee Aflam, zenés program valamint a lényegében megegyező műhold pozíciójó nyugati 7,2 fokról (Atlantic Bird 4) 110 cm-es antennával az angol nyelvű NDTV Arabia, és a hindi nyelvű NDTV Imagine információs programok.
Kisméretű, 90-110 cm-es antennával vehető a keleti 9,0 fokról (Eurobird 9) a Zee TV Russia, az Aastha International, a Kairali Channel, Shalom TV, az Amrita TV Middle East és a Rainbow nevű programok.
A keleti 13,0 fokos (Hot Bird 6, 7A és 8.) műholdpozícióból szintén 90-110 cm-es antennával vehető a KTV Europe és a Sun TV Europe nevű színvonalas kereskedelmi, szórakoztató csatornák, valamint a Kalaignar nevű india zenés csatorna.
A 90-110 cm-es antenna megfelelő műszaki feltételt biztosít a keleti 28,5 fokról sugárzó Eurobird 1 sorozat számú műhold vételéhez, amelyről az Aastha Interntional, a 9X UK, az NDTV Imagine, a 9X M, a Zee Muzic UK és a Music India programjainak kódolatlan vétele lehetséges. E műholdpozícióból még jelentős számú indiai kereskedelmi-, szórakoztató programot sugároznak a Sky csomagjain belül, de a kódolt programok előfizetésére nálunk nincs lehetőség, ezt csak az Egyesült Királyságban lehetne megkísérelni.

A közszolgálati központi indiai programok egyik jelentős műholdpozíciója a keleti 68,5 fok, ahonnan az Intelsat 10 sorozat számú (korábbi megjelöléssel PanAmSat 10) műholdról több hindi nyelvű, indiai központi közszolgálati program is vehető kódolatlanul 180 cm-es antennával az ún. „C”-sávban, így a DD Bharati szórakoztató-, a DD India és a DD New hír-, és információs csatornák, valamint a DD Sport csatorna. Szintén állandó jelleggel, hasonló antenna mérettel, kódolatlanul vehető az India TV programja is. E műholdpozícióból 180-210 cm-es antennával szabadon vehető még Aastha TV és az Aastha TV Internationál, vallási jellegű programok is. A műholdról időnként még számos-, általában kódoltan sugárzó indiai program időszakos kódolatlan sugárzására is számíthatunk.
A keleti 76, 5 fokon üzemelő Telstar 10 jelű műholdról a „C”-sávban szabadon vehető 180 cm-es antennával a
Love Music India, valamint 210 cm-es antennával az NDTV Arabia nevű programok.


Zee Aflam
 

NDTV Imagine
 

DD Bharati
 

DD India
 

DD News
 

DD Sports
 

 India TV

NDTV Arabia

Love Music India


A keleti 78, 5 fok műholdpozíciója számottevő műsorválasztékot kínál az indiai műholdvétel iránt érdeklődőknek, hisz az innen sugárzó Thaicom 5 jelű műholdról jelentős számú kereskedelmi program vétele érhető el a „C”-sávban azok számára, akik „Bozóth méretű” antennával rendelkeznek, azaz 360 cm körüli antenna szükségeltetik az indiai programok teljes körű vételi lehetőségéhez ebben a műholdpozícióban. A vehető (és Laci által is vett) programok e műholdpozícióban: ETC, ETC Channel Punjabi, Sanskar TV, Care World TV, Mh 1 Sharaddha Channel, Mh 1 News, Mh 1 Music, Nepal 1 TV, Sadhana TV, 365 Din, Joo Music, News One, Jan Sandesh TV, Silver Screen, Shakti TV, SS Music, Divya TV, Tara Punjabi, Imayam TV, Josh TV, TV Southasia, Tara Muzik.

A legnagyobb választékot azonban a szabadon vehető indiai műholdas tv-programokból a keleti 83,0 fok műholdpozíciója biztosítja, ahonnan az Intelsat 2E és 4A jelű műholdak különböző erősséggel sugárzó transzpondereit foghatjuk Magyarországon a „C”-sávban 150-460 cm közötti szükséges antennaátmérőkkel.
A teljesség igénye nélkül: 150-160 cm-es antennával vehető az Asianet csomagja (Asianet, Asianet News, Asianet Plus, Asianet Suvarna, Asianet Suvarna News, Asianet Sitara és a Jeevan TV), Sri Sankara, az NSTPL csomagja (PBC TV, Power Vision TV, Sobhagaya TV, Aseervatham TV, Jain TV (MPEG-4), Standard World, DE TV, Angel TV, VOI National, VOI Rajasthan, VOI Modya Pradesh, VOI Millionare, VOI Punjabi, VOI Uttar Pradesh, Era Channel, Space TV), Raj Musix, Raj News 24x7, Star Majha, TV 5 (India),
Win TV, Makkal TV, Tamilan TV, Kairali Channel, Kairali Peoople, Kairali We, Indiavision, Yes Indiavision, Mega TV, Subhavaartha TV,
DY 365, Pragya TV (MPEG-4), Mahua TV (MPEG-4), ETV Urdu (MPEG-4), ETV Urdu, Moon TV, Jaihind TV, Vasanth TV, Home Shop 18, stb.

Kissé nagyobb, kb.170-180 cm-es antennával vehetők: Amrita TV M.E., Real Estate TV, Manoranjan TV, Enterr 10, Space Toon Kids TV, India News, TV 24 (India), Oriss TV, Channel No.1, Sudarshan TV, Pragya TV, Shalom TV, Yo Muzik, Azad News, TTD, CNEB, CTV AKD Plus, Kasthuri TV, Vanitha TV, NTV, Bhakti TV, Channel 10, Manorama News International, Sanget Bangla, Total TV, TV 100 Himalaya, Music India, Satsang TV, Sathna News Madya Pradesh, Sathna News Bihar, Mahua TV, Saam TV, Sanget Bhojpuri, God TV Greater Chiana, God’s Learning Channel, Tristit TV India, Angel TV, Lemon, Naxatra News, Bizz News, IBN Lokmat, Live India, Mi Marathi, News Live, Manorama News (MPEG-4) regionális hírcsomag, Lok Sabha TV, stb. tehát egy pontosan szerelt, jó minőségű 180 cm-es antennával kb.100 kódolatlan indiai program vétele is elérhető e műholdpozícióból!
210 cm-es, illetve kissé nagyobb (240 cm) antennával vehető a
News 24 (India), E.24, Zee Akash 24 Ghanta, Zee 24 Tass, Kolkata TV, stb. kódolatlanul sugározott indiai programok.

DX Bozóth 460 cm-es antennája szükséges viszont az Insat 2E jelű műhold ún. „Zone” (Indiára fókuszált) nyalábján lévő "C-sávú" transzponderek-, illetve az e transzpondereken sugározott programok vételéhez, mint pld. a: PTC News, PTC Punjabi, TV 1 (India), TV 9 Gujarati, TV 9 Mumbai, Lehren TV, News 9, Raj Musix Kanada, a Fucus TV, a Hamar TV, a HY TV, a NE TV, a NE HiFi, a Jaya TV, Jaya TV Plus, Jaya Max, stb. indiai programok. Érdekes módon, ugyan ezen műholdpozícióból, az Insat 4A jelű műhold Ku sávjában lényegesen kedvezőbb feltételekkel, "már 370 cm-es" antennával is veszi Laci a Tata Sky indiai szolgáltató digitális csomagjait. Sajnos az egyes programok az indulásukat követően hamarosan kódolásra (Videoguard) kerülnek s előfizetésük csak Indiában lehetséges.
Az indiai vételek szemléltetésére az alábbiakban egy kis gyűjteményt adnák közre, melynek körében  a Tata Sky szolgálattó programjai vételéből is bemutatnák 3 db. (
Tata Sky Help Channel, UTV Movies, Discovery Channel India) program fotót.


Silver Screen
 

TV Southasia
 

Tara Music
 

DY 365
 

TV 24
 

Vanitha TV
 

Channel 10
 

Bizz News
 

News 24
 

E 24
 

Zee Akash 24 Ganta
 

Zee 24 Tass
 

Kolkata TV
 

Lehren TV
 

Focus TV
 

Tata Sky

UTV Movies

Discovery Channel India


Az indiai MPEG-2 (és MPEG 4) digitális rendszerű műholdas tv programok utolsó műholdpozíciója, amelyről még jelentős számú tv program érhető el Magyarország területéről, a keleti 93,5 fok, ahonnan az Insat 3A és az Insat 4B jelű műholdak sugározzák jeleiket. E műholdpozíció vételéhez a C-sávban egyrészt 180 cm-es, valamint a programok egy jelentős részénél 360 cm körüli antenna szükséges. Az Insat 4B jelű műholdról a Ku sávban is igen nagyszámú programot sugároznak, azonban vételükhöz 360 cm- körüli, vagy akár azt meghaladó méretű, tömör felületű vevőantenna (mint amilyennel pld. DX Bozóth is dolgozik) szükséges.

Tehát, a 180 cm körüli antennával vehető a „C”-sávban (Insat 4B): az Indiai közszolgálati televízió, a „Doordarshan” nagyszámú programja, így pld. legkedvezőbb feltételekkel az elsősorban hindi nyelvű programokat tartalmazó DD csomag a DD National, News, Bharati, Sports, Urdu, Bangla, Rajya Sabha TV, valamint a DD Bihar, DD North East programok is. Vehető ekkora antenna mérettel még az indiai 18-20 óra közötti időszakban a DD több regionális programja is, mint pld. a DD Dehradun, Raipur, Ranchi, Jammu, Hisar, Chandigarh, Port Blair, stb. A Doordarshan (DD) közszolgálati programjai mellett a 180 cm körüli antennával több kereskedelmi, szórakoztató tv-program is vehető az Insat 4B jelű műholdról a C-sávban, ezek pld: Surya TV, Chutti TV, Kiran TV, Sakshi TV (MPEG-4), Udaya 2, Adithya TV, valamint a Tata Communication műholdas programszolgáltató csomagjából a: Kalaignar TV, Isai Aruvi, Seithigal, RTV (India), MHTV, I News, Sirippoli.

DX Bozóth a 370 cm-es, tömör felületű (szeletes)
Andrew antennájával a Ku sávban is eredményesnek mutatkozik, hisz korábban kitűnően vette az éppen induló Sun Direct szolgálattó csomagjait, s azokban több mint 100 indiai-, többnyire kereskedelmi, szórakoztató programot. E csomagokat időközben a Szolgálattó kódolta, s döntően az MPEG-4-es rendszerű sugárzásra tért át (s a programok előfizetése csak Indiában lehetséges), de új szolgáltatóként jelent meg ebben a frekvencia tartományban is a Doordarshan, mivel DD Direct + megjelöléssel több, MPEG-2 rendszerű digitális csomagot indított, melyeket Laci sikeresen veszi. Így vételi lehetőségei, eredményei közé tartozik pld. (a már részben máshol is említett) közszolgálati: DD National, News, Sports, India, Bharati, Bangla, Chandana, Gujarati, Kashir, Lok Sabha TV, North East, Orya, Podhigai, Punjab, Sahyadri, Saptagiri, Malayam, Urdu, Sajya Sabha TV programok mellett számos, különböző indiai regionális nyenlvű kereskedelmi program is, mint pld.: Mh 1 Shraddha Channel, , Shakti TV, NTV (India), IBN Lokmat, 9X, Kairali Channel, 9XM, Chardikla, Time TV, E.24, OTC News, Aastha TV, ETC (India), Makkal TV, Care World, Zee Jagran, Mh 1 Music, PBC TV, Total TV, New Live, Amrita TV M.E., India News, News 24 (India), Enterr 10, Azad News, SVBC, Gyandarshan, Gyandarshan 2, Jaihind TV, Kalaignar TV, Star Utsav, Zee Smile, B4U Music India, Mega TV, stb.

Megemlíteném még, hogy Laci a nagyméretű (370 cm-es) antennájával veszi még az Insat 3A jelű műholdról „C”-sávban a Doordarshan közel 20 közszolgálati, teljes műsoridő, regionális programját is, amelyek azonban döntően megegyeznek a már eddig is említett DD közszolgálati programjaival, így azok megismételt felsorolásától el is tekintenék.

Laci „nagytányéros” vételi eredményeiből bemutatok még egy fotó összeállítást a keleti 93,5 fok műholdpozíciójának programjai vételéből.


DD National
 

DD Urdu
 

DD Chandana
 

DD Karnataka
 

DD Kashir
 

DD Saptagiri
 

Chutti
 

R TV
 

HMTV
 

I News
 

Adithya
 

Kolkata TV
 

Zee Sport
 

Shraddha Channel
 

Kalaignar Siripoli
 

Gyandarshan

Gyandarshan 2

Star Utsav


Az ismertetett indiai műholdas tv-programok vételéhez-, a műholdvevő pontos beállításhoz szükséges további műszaki adatok a jelentősebb frekvencialistákról, pld. a http://www.lyngsat.com tekinthető meg!)

Budapest, 2009. március 28.
                                                                                 
©Dr. Hajdú Mihály